Trump sem menti meg Amerikát

Hogy mi a tanulság? Félnótásokkal senki ne akarjon választást nyerni.

Donald Trumpnak egyetlen lényeges érdeme van:

nem pedig mások dolgaival. Azt hiszem, csak most kezdjük el  igazán értékelni ezt, amikor Joe Biden és adminisztrációja éppen katonai nagyhatalmat csinál a világ egyik legvisszataszítóbb országából (és ezzel párhuzamosan hőst korunk egyik legtenyérbemászóbb „politikusából”). 

De Donald Trump nem okos, Donald Trump nem vátesz, Donald Trump nem menti meg sem Amerikát, sem – búfelejtőnek – a republikánusokat. Erre a 2022-es félidős választás csalhatatlan bizonyítékot szolgáltat.

Tűpontos látlelet a régóta vergődő Grand Old Partyról, hogy a két éve Trump miatt elveszített elnökválasztásra kevés, üdítő kivételtől eltekintve 2022-ben is csak azt a választ tudta kiizzadni magából, hogy Trump. Még több Trump, még több MAGA, még több konteó. 

Ez ugyanaz a viselkedés, mint amit a magyar jobboldalon ezerszer lesajnált honi ellenzék tanúsít, amikor az összefogás kudarcára a még több összefogást vizionálja megoldásként. Csak ezek a barátaink, vagyis ezt szoktuk mondani, azokon meg röhögni szokás.

Az az igazság, hogy a vörös hullám nem csapott le az Egyesült Államokra és nem mosta el az elmúlt két év kellemetlenül lábszagú bidenizmusát afféle bibliai özönvíz módjára. Nincs republikánus áttörés, nincs fölényes győzelem.

Don Bolduc, a két lábon járó trumpizmus alulmaradt New Hampshire-ben, hiába állította, hogy néhány iskolában a gyerekeknek megengedik, hogy macskaalomba végezzék a dolgukat, ha macskaként határozzák meg magukat. 

Mehmet Öz, a tévés csodadoktor, Trump barátja egy fontos szenátusi mandátumot ajándékozott Pennsylvaniában demokrata ellenfelének, Fettermannek, akinek a politikai pozícióiról annyit tudni, hogy Trump egy seggfej, tépni pedig jó.

Talán a republikánusok háza táján is megérik a felismerés, hogy ők meglehetősen rossz képességű jelöltek voltak, akiket elsősorban az egykori elnöknek köszönhet a párt.

A sort hosszan folytathatjuk – a helyzet az, hogy Donald Trump emberei egyáltalán nem szerepeltek olyan jól ezen a választáson, mint abban sokan reménykedtek, meg mint amit az „ellopott” 2020-as választás narratívája sugallt volna. Sőt. Ehhez képest kifejezetten örömteli fejlemény néhány nem Trumptól függő republikánus jelölt, mint a floridai DeSantis sikere. Ez 2024-ben is reménykedésre adhat okot a GOP háza táján.

Nem akarok igazságtalan lenni,

(és ukrán hangját), Nancy Pelosit vagy Alexandria Ocasio-Cortezt, akik ebben a nagyon személytelenné vált világban visszaadták a jobboldalnak a politikai ellenfelek őszinte, tiszta, lángoló szívű gyűlöletének semmivel össze nem hasonlítható örömét. De miért kell mindenáron Trumpnak és a trumpizmusnak lennie az ajánlatnak az amerikai jobboldalon?

Ceglédi Zoltánnak volt egy szerintem nagyon helytálló megjegyzése az Öt múlt heti adásában, ami arról szólt, hogy hagyjuk a népeket dönteni a saját sorsukról, ne akarjunk minden választást a mi saját, magyar viszonyainkra vonatkoztatni. A honi jobboldalnak a trumpista republikánusokhoz fűződő különleges kapcsolatára való tekintettel azonban talán mégsem lenne olyan rossz, ha itthon is levonnánk néhány következtetést a félidős választások kapcsán. A politikában így is épp elég nehéz sikeresnek lenni – ne nehezítsük a dolgunkat azzal, hogy plusz koloncokat veszünk a nyakunkba.

Fotó: Mandiner archív