A magyar Mátrix

„De ahogy a klasszikus-plebejus baloldali, úgy az Arendt-féle anarchista-republikánus, totalitarizmusellenes forradalomból is hiányzik a szabadságharc. Egyik sem tud mit kezdeni sem a londoni hat-hárommal, sem a melbourne-i vízilabdadrámával. Pedig ezek nélkül sem érthető az az október. Mondanom sem kell, hogy jobboldali kormányok regnálása idején pontosan ez, a címerkivágós, »ruszkik haza«-mozzanat dicsőül meg; s a levert vörös csillagok sem a munkáshatalom bukását, hanem az idegen, elnyomó uralom elűzését jelképezik. Az idézett rádióbeszédben a prímás kifejezetten ki is jelenti, hogy szó sem volt forradalomról, hanem csakis szabadságharcról. S természetesen ennek az értelmezésnek az igazságát sem lehet vitatni, legföljebb azt lehetne mérlegelni, hogy vajon 56 nemzeti tartalma mennyire volt – paradox módon talán – általános, egyfajta antiimperialista, antikolonialista érzület, a „kis nemzetek” örök küzdelmének újabb állomása, a nagy birodalmak közötti harmadik út mítosza; vagy inkább egyfajta úri becsület, személyes ügy, a „magyar név megint szép lesz” gesztusa, a se német, se török lokális – legföljebb kelet-közép-európai – dilemmájának ismételt kiadása. De bárhová tesszük is a hangsúlyt, október, s még inkább november szabadságharca a nemzeti lélek és a történelemben megedzett jellem ismerős megnyilvánulása. Tulajdonképpen nincs benne semmi rendkívüli. Hősei vannak és vértanúi, árulói és elárultjai, de alapjában véve ugyanarról szól, mint Rákóczi és Kossuth háborúi. Csakhogy, s ezt már mondanom sem kell, ebből az értelmezésből pedig az előző értelmezések igazsága hiányzik, a társadalmi és alapjában véve a politikai tartalom is, leszámítva az elemi erejű NEM mondását minden külső hatalomra (a belső is külső, természetesen).

Mondhatjuk most, hogy hát akkor a dolgok egyszerre igazak, forradalom is volt, fölkelés is, szabadságharc is, semmi okunk, hogy bármelyik magyarázatot vagy értelmezést a többi rovására, főleg kizárásával tartsuk igaznak. S valóban, ezt a lehetőséget meg is kell engedni. Van azonban az efféle szinkretista megoldásokkal egy kis baj: miközben a nagytotál működik, elvész a gondolkodás igazán fontos része, a belső összefüggések és irányok föltárása. Ahogy egy festmény mély és teljes megértéséhez olyan szakértelem is kell, amely képes meglátni a struktúrát, az ellenpontokat, a színek összefüggéseit, nem is beszélve a szimbólumokról, utalásokról, úgy a nagy események rejtett struktúrájának megértéséhez is elmélyülésre van szükség.”