Gwendoline megszakérti Magyarországot

„Azok akarunk maradni, akik vagyunk” – néz le a turistára a szép régi felirat Luxembourg óvárosának egyik házáról, és hát ki is vitatná el az ilyesmit egy sokszínű, plurális Európában: ha egy ország szexi adóparadicsom szeretne lenni, akkor helyénvaló, hogy megélhesse ezt az identitását. Sőt, azt a korábbi pénzügyminiszterét és kormányfőjét, aki stikában vétókkal blokkolta a multinacionális konszernek adóelkerülése elleni uniós fellépést, és akinek idején más országokat eurómilliárdos kár ért a luxemburgi seftelés miatt – nos, őt otthoni bukása után egyenesen az EU élére kellett röpíteni, kitüntetésekkel gazdagon ékesítve, kvázi a szolidaritás európai értékének arcaként.

Erre most egy másik uniós ország, amely április 3-án ráutaló magatartással jelezte, hogy szintén óhajtana az maradni, aki, válaszképpen kap a nyakába egy újabb európai parlamenti jelentést. (Mielőtt bárki felhorkanna, mondván, nem is az egész ország nyilvánított ekként véleményt a választásokon, hanem csupán bő hárommillió polgár: a Sargentini-jelentés óta tudjuk, sőt, európai bírósági papírunk is van arról, hogy a tartózkodásokat nem kell figyelembe venni. Azaz a kétharmad az bizony kétharmad.)

Tehát itt van ez az újabb írásmű, szerzője ezúttal a zöld

majd egy eldugott francia hegyi faluban alapított családot, hogy onnan Brüsszelbe ingázva mondja meg a frankót a magyar valóságról. Sok-sok egyéb kifogás mellett rámutatva két vállalhatatlan anomáliára: hogy 2018-ban „a magyar kormány úgy határozott, hogy a nemekkel kapcsolatos tanulmányokat törli az akkreditációra és közfinanszírozásra jogosult mesterképzési programok listájáról”, valamint hogy „a nők politikai képviselete rendkívül alacsony”.

Miközben az offshore berendezkedését továbbra is kedvére ápoló mintaeurópai Luxemburg az elmúlt években serényen fogadta és továbbítgatta orosz oligarchák milliárdjait és a legkülönfélébb cégek átcímkézendő nyereségeit, és közben még arra is jutott energiája, hogy 35 százalékra növelje a nők arányát a parlamentben, a magyar állam egy szalmaszálat se tett keresztbe annak érdekében, hogy több nő induljon a választásokon.

Persze értem én, hogy önmagában emiatt nem feltétlenül készült volna dörgedelmes EP-jelentés („szó sincs ideológiai vitáról, minket csak a korrupció zavar!!!”), de mégiscsak fontosnak tartotta az előadó, hogy külön vádpontként fogalmazza meg a női képviselet elégtelen voltát. Egyfajta súlyosbító körülménynek minősítve emellett azt is, hogy a kormány (amelynek genderügyi álláspontját a népszavazáson közel négymillió polgár támogatta) saját hatáskörében nem kíván genderszakokat finanszírozni. Miközben nagyon úgy tűnik, hogy

Akkor azért mégiscsak megállapodhatunk abban, hogy ilyen képzés nélkül is létezhet ma európai jogállam.

Ráadásul Magyarországon 2018 óta is szabadon végezhet genderológus szakirányon az, aki az állítólag kézivezérelt rezsimbérenc alapítványi formában működő Szegedi Tudományegyetemen anglisztikát tanul (akár államilag finanszírozottan), és a kötelező bevezető genderkurzus után erre haladna tovább. „Női testek a horror fikcióban”, „A Modern Leszbikus Narratíva Felemelkedése” – egyebek mellett ilyen címekkel készültek szakdolgozatok az elmúlt években a Tisza partján, még ha elkerülték is Gwendoline Delbos-Corfield értő figyelmét. Az egyetem kuratóriumának egyik tagja maga Prof. Dr. Trócsányi László EP-képviselő –

egy lelkes kormányellenes vezetővel. Még konferenciájuk is lesz a jövő héten, ahol queer ellenállási stratégiákkal is megismerkedhetünk, most, hogy az EP újfent eltemette a tudományos élet szabadságát.

Nem mintha a nők parlamenti képviseletével kapcsolatos vádpont maradéktalanul indokolt lenne. Valójában ugyanis az ellenzéki frakcióknál is négyötödös férfiuralom jellemző – sőt, miközben Dobrev Klára a jelentéshez fűzött módosító indítványában árulkodó stréber módjára tovább borzong azon, hogy Európában a nemzeti parlamentek közül a magyarban ül a legkevesebb nő (bezzeg az Egyesült Arab Emírségek az egyenjogúság mekkája, hiszen ott 50–50 százalék a törvényhozáson belüli arány), még a DK frakcióját is közel háromnegyed részben férfiak alkotják.

Mi az igény, hogyan segítsen ezen Orbán Viktor? Ő legfeljebb Varga Juditokból és Novák Katalinokból tudna többet mandátumhoz juttatni, akkor meg az lenne a baj.

Az mindenesetre öröm, hogy Judith Sargentini után ezúttal egy, a hagyományos vidéki életet preferáló négygyermekes édesanya igyekszik rávenni minket arra, hogy váljunk progresszívebbé. Jó egészséget, köszönjük a kemény munkával összeollózott aggodalmakat onnan a távolból, de talán inkább maradnánk mi is azok, akik vagyunk.

Nyitókép: Gwendoline Delbos-Corfield (MTI/Máthé Zoltán)