Nos, »örömhír« egy gyermek születése, a nagymama felépülése, a gyermek egyetemi felvétele stb., de egy szociológus (azaz »szociológus«) ne örömhíreket közöljön, ez a négy evangélium dolga, hanem adatokat, amelyeket konzekvensen és pártsemlegesen igyekszik értelmezni. Ha tudható, hogy számára mi az örömhír, máris – teljes joggal - megrendül a bizalom az általa szállított számokban, tényekben, adatokban.
Azzal pedig mit akar mondani a Nézőpont Intézet roppant mód felkészült szociológusa, hogy az emberek »felbátorodtak«? Ezt vajon milyen adatokból olvassa ki? Felbátorodtak? És ha épp ellenkezőleg: elbizonytalanodtak és megfélemlítették őket, melynek következtében minden igyekezetükkel csak megfelelni kívánnak, vagyis a megfelelési kényszer vezeti a válaszadók nagy részét. Kivált egy olyan politikai hatalom regnálása alatt, amely a (keresztény) nemzethez való tartozás egyik legfőbb kritériumát épp a vallásban, a vallási elköteleződésben látja. Mindez azonban fel sem merült, de hisz nem is voltam ott.
Aztán végképp nézhetetlenné válik az agitprop duma: 2010 előtt (!!!) nem vállalták az emberek a vallásosságukat, ám 2010-ben »tendenciaváltás« történt, s olyan jobboldali-konzervatív kormány került hatalomra, amely támogatja az egyházakat, ezért az emberek egyre nagyobb bátorsággal (!!!) vállalják vallásosságukat. Vagyis bátorság és nem politikai konformizmus.