Készülünk! – Új varázsige bűvöli a baloldalt

Készülünk – suttogja, sugallja, sistergi Gyurcsány. Készülünk – hangzik a bűvös mantra, és a hívek megbabonázottan mosolyognak, bólogatnak, áhítattal oldódnak fel a közelgő katarzisban. Készülünk – visszhangozzák átszellemülten, hogy csak úgy remegnek bele a véleménykamra falai!

Belülről megélve kétségkívül hipnotikus élmény lehet a produkció. Végre magára talál a szunnyadó erő, és most, most amikor esély nyílik rá, a legendás harcos színre lép, és visszaveszi méltó jussát. A megszabadulás íze sosem volt édesebb, mint most, amikor végre készülünk. Duplán jólesik, hiszen

Jó, volt némi hiba a mátrixban, Dobrev Klára előválasztási veresége utólag is fájdalmas, de az idő igazolt. Gyurcsány nélkül nincs kormányváltás, hiába is okoskodik az a sok lilakabátos nullkilométeres nagyszájú. Ha most van összetartás, ha most összezárunk, ha mind egy irányba húzzuk a szereket, ha most megszálljuk a kommentmezőt... leváltható a népnyúzó!

Egy fokkal távolabbról szemlélve is mesteri színjáték. Fenntartani a harci pszichózist akkor is, amikor semmiféle reális, alkotmányos lehetősége nincs bármiféle kormányváltásnak. Csak halkan tegyük hozzá, hogy amikor a 2006-os események érezhetően destabilizálták az országot, a Fidesz nem próbálkozott az alkotmányellenes puccskísérlettel. Zárójel bezárva.

Tehát a folyamatosan forrón tartott fanatizmus a gyurcsányi csodafegyver. Ködös célokért, még ködösebb tervekkel, ám kétbit egyszerűségű üzenetekkel harci üzemmódba helyezni az erre fogékony csodavárókat. Elhitetni a DK masszívan elszánt bázisával, hogy a remény lángja még lobog,

Itt egy szusszanásnyi kitérőt érdemes tennünk. A gyurcsányi csodafegyver nem azonos a kormányváltás reményében szőtt ellenzéki mestertervvel. Az összefogás és össze nem fogás különféle variációitól a baloldalon remélhették ugyan a versenyképes alternatíva felépítését, azonban a bukott miniszterelnök szándékaival ez nem feltétlenül találkozott. Az ellenzék az Orbán-rendszer megdöntésére szövetkezett (még akkor is, ha ezt ott sem feltétlenül merte el is hinni mindenki), míg Gyurcsány motivációi ennél mélyebben és sokkal kevésbé látványos formában jelentkeztek.

Ugyanis ha már a kétharmad sehogy sem nyomható le, az ellenzéki dominancia még elérhető. Meg is kezdődött a lassú gyurcsányi térfoglalás, amihez épp kapóra jött Márki-Zay ámokfutása. Az előválasztási torna bajnoka fékezhetetlen elánnal vetette bele magát a kommunikációs szélmalomharcba, és szép lassan vállalhatatlanná vált az ütemesen apadó saját táborában is. Egymás után jöttek a retorikai bukfencek, a szerencsétlenből szalonrasszistába hajló megszólalások, a messianisztikus dac (a folyamatot mi is lekövettük). A totális kétharmadba torkolló teljes lejtmenet végén pedig két egykori szövetséges állt ki „én megmondtam” arckifejezéssel a nyilvánosság elé: Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc. A különbség az, hogy míg

addig az exkormányfő esetében szó sem volt efféle érzelmi bevonódásról, ez mindössze egy racionális és amorális lépés volt az ellenzéki főhatalom visszaszerzéséhez.

Erre pedig minden esélye meg is van, hiszen az ellenzék jelenleg a belharcok menedzselésével foglalkozik: a Jobbikból a Nép Pártja vált útra, míg a szocialisták a visszavont népszavazási kezdeményezéssel próbálnak a mérhetetlenségből kitörni. A zavarosban halászás nagymestere pedig tovább építgeti a baloldali birodalmat, ami a kormányfői bársonyszékig ugyan sosem fog ívelni, de a hatalmi ambíciók biztosítására biztosan elég még egy darabig.