„Egészen az utolsó pár évig ezek az emberek magánjelleggel voltak undorítók, legfeljebb a munkahelyükön tettek meg mindent, hogy a főnök jól érezze magát. A magánundorítóság helyét azonban átvette a közundorítóság: ezek az emberek – erényt kovácsolva a saját lelki ocsmányságukból – közszemlére teszik a saját szörnyűségüket és azt várják az egész társadalomtól, hogy azokat a saját értékei közé vegye, és ünnepelje őket. Minél értelmetlenebb, minél diszfunkcionálisabb és minél undorítóbb dologról van szó, és minél inkább kellemetlen azzal találkoznia a normális embereknek, annál jobb.
A celebbé, majd »mértékadó« véleményformálóvá váló pornósztároktól kezdve a nézhetetlen, sőt inkább elviselhetetlen filmeket gyártó rendezőkig, a divatikon sportolóktól a szexuális mintaadásra átálló »könnyűzenei előadókig« (mert ezek már azok se) és a »környezetvédelmet« ideológiaként művelő, gyakorlatilag szellemi fogyatékos zöld politikusokig a lista végtelen.”
Nyitókép: Brendan Smialowski/AFP