Történelmi űrrepülés Kínában

2022. augusztus 28. 12:25

Mindezt úgy, hogy a Nyugat évek óta számos szankcióval igyekszik fékezni a gazdaságát.

2022. augusztus 28. 12:25
null
Bekezdések
Facebook

„Kína újabb sikeres tesztrepülést hajtott végre első többször használható szuborbitális hordozórakétájával. Az űrtudományi és -technológiai vállalat (CASC) által fejlesztett jármű tavaly már megjárta a kozmoszt, majd sikeresen landolt Belső-Mongóliában. A rakéta ezután átesett a szükséges ellenőrzéseken és karbantartáson, majd pénteken ismét fellőtték Csiucsüanból – jelentette az állami televízió –, hogy ismét Észak-Kínában landoljon.

Peking eddig nem sokat árult el a program részleteiről, de Szong Zsonping elemző és szakkommentátor a Global Times-nak azt mondta, egy többcélú, személy- és teherszállításra egyaránt alkalmas, teljes egészében kínai fejlesztésű hordozón dolgoznak a CASC-nál, amely 100 kilométeres magasságba képes eljuttatni rakományát, majd akár egy hagyományos repülőtéren landolva visszatérni a Földre. A hírek alapján az is valószínűsíthető, hogy a többször használható rakéta mellett egy új, szintén saját fejlesztésű űrkabinon vagy űrsiklón is dolgozik a vállalat.

A pénteki teszttel mérföldkőhöz érkezett a kínai űrkutatás, és szorosan felzárkózott az Egyesült Államok mögé. Mindezt úgy, hogy a Nyugat évek óta számos szankcióval igyekszik fékezni a gazdaságát, különösen a K+F szektort. Tegyük hozzá: amerikai lapok már tavaly decemberben csalódásukat fejezték ki amiatt, hogy az embargó inkább csak lökést adott az ázsiai versenytársnak, mintsem visszavetette volna azt.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Muki46
2022. augusztus 29. 18:16
Lefordítva: Szuperszónikus gépen nagyon magasan repült a figura. Űrrepülésről nem volt szó.
Senye Péter
2022. augusztus 28. 21:34
A kínaiak biztos úgy gondolják, hogy elfoglalják régi helyüket, ahonnan az idegen ördögök letaszították őket.
stug
2022. augusztus 28. 18:07
"a Nyugat évek óta számos szankcióval igyekszik fékezni a gazdaságát" - a gátlástalan technológiai tolvajlást és ipari kémkedést igyexik gátolni, ami a pirossárgáknak teljesen természetes.
Akitlosz
2022. augusztus 28. 17:51
Most először jobban várom már a kínai űrkutatás eredményeit, mint az amerikaiét. Eddig csak a NASA küldött űrszondákat a Naprendszer külső térségeibe. 2024-ben és később Kína is fog. 2024. májusában Kína űrszondát indít a Quaoarhoz, a Naprendszer egyik távoli bolygójához. Útközben meglátogatja a Jupitert.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!