Nem minden háborús bűn, ami annak látszik

„Az iskolák, színházak, kórházak és hasonlók azért jók stratégiai szempontból, mert az első, amit szétlőnek egy háborús konfliktusban, azok a katonai létesítmények. Elsősorban a laktanyák. Ezek mindig potenciális célpontok, így ki kell onnan menekíteni a katonákat, és olyan helyen elszállásolni, ahol a laktanyához hasonló körülmények vannak.

Az iskolai étkező az evésre, a tantermek az alvásra jók, emellett vannak vizesblokkok. A hatalmas tornatermek pedig tökéletesen alkalmasak raktározásra is. A kórházakban a sebesült katonákat el tudják látni. A színházaknak is tökéletesek a belső terei. A védelmüket is könnyen meg lehet oldani: az udvarra lehet légvédelmet telepíteni, a tetőkre, ablakokba pedig könnyű fegyverzetű katonákat.

Sőt, egy háborúban annyira hétköznapi dolog a polgári infrastruktúra belakása, hogy egy-egy városostrom automatikusan a templomtorony kilövésével kezdődik. Mert az annyira jó pozíció egy mesterlövész számára, hogy egészen biztos kucorog ott egy. Vagyis hónapokkal korábban is lehetett tudni, hogy az oroszok nem azért bombáznak iskolákat, kórházakat, plázákat és színházakat, mert gonoszak és mert Putyin megőrült a ráktól. Már csak azért sem, mert civileket nem szokás direkt öldökölni a XXI. századi Európában – mínusz Balkán, mert ott ennek hagyománya van.

Az iskolákért való rettegés különösen indokolatlan: egy háború idején nincs oktatás. Elég hibbantnak kell lenni, hogy valaki azt higgye, békésen folyik mondjuk egy énekóra, azt Putyin egyszer csak odahajít a gyerekekre egy precíziós rakétát, amiből már amúgy is kifogyott a háború elején.”

Nyitókép: Handout / Ukrainian State Emergency Service / AFP