A szakaszparancsnokunk az állandóan vigyorgó és a főnökei előtt folyamatosan pattogó Sz. őrmester volt. Imádta, ha nemet mondhatott,
ekkor fintorgott és az arcára kiült az ősgonoszság.
Egy ízben Devecserbe vezényeltek ki bennünket, állandó őrszolgálatot adtunk – azt mondták, atomtölteteket tárolnak ott, ez majdnem akkora top secret volt, mint a laktanya neve –, de meglepő módon egyik nap kimaradást kaptunk, s bemehettünk Ajkára. Aki becsajozott, s néhány nap múlva újra kiment volna, azt direkt nem engedte Sz., nehogy már jól érezze magát egy kicsit is a honvéd elvtárs. Azt kellett volna mondania, hogy moziba menne, partizános filmre, arra rábólintott volna az őrmi.
Egyszer politikai eligazítást tartott, a szocializmus térhódításáról beszélt, ehhez felrakatott egy világtérképet. Felszólította a társaságot, mutassa meg valaki a Szovjetuniót. R. jelentkezett, ő már végzett a történelem-angol szakon – a betegsége miatt nem az egyetem előtt vonultatták be –, és a mutatópálcával bejelölte a Varsói Szerződés mind a hét tagállamát.
– Nem jó, maga még ezt sem tudja?! – kérdezte, hörögve, vinnyogva. Ezen aztán felrobbant a terem, állati módon röhögtünk, tomboltunk. Sz. talán a mai napig sem jött rá, hogy rajta.
Visszautasítható ajánlat
Volt politikai tisztünk is,
ő felelt a fejekben meglévő rendért, az ideológiai iránymutatásért.
Sorban behívatott bennünket, hogy visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot tegyen nekünk, de egymásnak nem beszélhettünk erről. Aki jelenti neki, ha azt hallja, hogy valaki a szocializmussal, a rendszerrel, a néphadsereggel szemben „káros” megnyilatkozásokat tesz, annak hét nap szabadságot – emellett egyéb, jövőbeni előnyöket – ígért, aki csak arra lett volna hajlandó, hogy belépjen az MSZMP-be, annak hármat.
Spiclinek senki nem jelentkezett – ezt tudtuk, mert persze azonnal beszámoltunk egymásnak, vagy csak letagadták –, hiszen abban az időben már nem volt kötelező elaljasodni, de „A” párthoz való csatlakozás nagy kísértés volt, mivel egy év alatt háromszor-négyszer mehettünk csak szabadságra, akkor is csak pár napra. Így többen elgondolkodtunk ezen a dealen, mondván, vagyunk annyira cinikusak, ha már rákényszerítenek bennünket, és legfeljebb azonnal kilépünk, ha leszereltünk. De aztán felvilágosítottak bennünket, hogy nem olyan könnyű megszabadulni a szervezettől, mint amilyen egyszerű oda belépni. Nekem emellett még eszembe jutott a nagyapám, akit volt csendőrként üldöztek a a kommunisták 1945 után, és apám, aki falusi tanárként annak ellenére sem lépett be az MSZMP-be, hogy éveken át ezzel zaklatták.
Így nagyon gyorsan kivertem a fejemből az őrült ötletet, aminek ma különösen örülök.