HBO-gyarmatnak lenni – ennyit A besúgóról

Lelőtték, elkaszálták, kinyírták. Ez lett a sokat dicsőített és kritizált A besúgó című sorozat sorsa: bedarálta a Rendszer.

A rendszerek szeretik a rövidítéseket, ezt most éppen úgy rövidítik, hogy HBO, becsületes nevén Home Box Office, de itt a gyarmatokon mi már csak a kurta écsbíjós változattal találkoztunk, a köznevesített tulajdonnévvel, mint azon afrikai országok lakói, amelyekben Bata lett a cipő neve, és Facebook az interneté.

Pedig nagy reményekkel indult a sorozat, és valóban képes volt követ dobni nem csak a történelemértelmezés és a rendszerváltás-diskurzus állóvizébe, hanem egyfajta jelzés is volt:

felejtsd el a bugyuta kereskedelmicsatornás ócsított vackokat, itt tényleg valami komoly dolog történik, ami magának HBO uraságnak a figyelmét is felkeltette.

És ez a jó gazda nem csak engedte, fel is karolta a kezdeményezést, és egy csapásra hatvan nyelven szólalt meg Száva Zsolt, amikor sokunk megelégedésére elküldte melegebb éghajlatra a KISZ-es csinovnyikcsemetét.

A kirobbanó siker után csak arra nem számított senki, hogy egy portfólió részeként a Rendszer fogja, összegyűri és kidobja. Pedig a Rendszer ilyen: a végletekig racionális, amit érzelmi szempontok bevonásával lehetetlen követni. Racionális, mert most éppen a válság során kifutott a pénzből, hát szenvtelenül beröffenti a fűnyírót, és gondolkodás nélkül beletolja a zsenge virágágyásba, amit eddig öntözött.

És hát amolyan mellékhatásként letarolja a friss hajtásait az éppen kivirulni kész magyar sorozatoknak is: úgy, ahogy vannak (ment a levesbe az Aranyélet is például), pedig erről is nemrég beszélgettünk a filmezés olyan hazai veteránjaival, mint Koltai Lajos, aki magasztalta a nemzetközi online platformokra törekvő sorozatok előtt kibontakozó lehetőségeket.

Szász Júlia és Vas Judit Gigi, a sorozat fő- és ikonikus mellékszereplője alig egy hónapja adott interjút lapunknak arról, milyen közeget tudott alkotni a csapat, amelyikben játszanak, és hogyan viselték a számonkérést, kritikát a sorozat kapcsán a nézőktől – csakúgy, mint a rajongást egyébként.

Minden megvolt a szériában ahhoz, hogy kultuszsorozattá váljon: fordulatos történet, de azért nem emészthetetlenül, vagyis a kiszámíthatóság talaján; remek színészi munka, kidolgozott díszletek, és persze a biztonság kedvéért ráöntött, olykor erőltetett retrómáz, amitől az első évad pilotremegése után lett volna lehetőség megszabadulni – de a jelek szerint sosem tudjuk már meg, sikerült volna-e kijavítani ezeket a sorozat értékéhez mérten amúgy csekélyke hibákat.

S persze van ennek az egész történetnek más aspektusa is. „Ilyen a piac” – vonják meg sokan a vállukat, persze általában olyanok, meg olyanok barátai, akik a vadkapitalizmust mindig másokon szeretik alkalmazni, míg saját szociálpiócácskájuk rövid úton kinyúlna egy kis piacosítástól. Pontosabban azon nyomban, amint lekapcsolnák az állami támogatói ütőérről (nevezzük most csak meceNO-áRtériának),

De ez csak mellékszál, gyarmati törzsi háborúskodás, vörös és fekete hangyák küzdelme, s ha most épp egyikükre lépett szélestalpú bakancsával a Piac, hát úgy járt, minek ment oda, figyelhetett volna jobban, valamit rosszul csinált.

Csak hát, mint említettük volt, a piac nem elvont érdemek szerint lépked, főleg nem a kultúrafinanszírozás terén. És talán érdemes lehet a magyar sajátistrángú filmiparnak is mélyen magába néznie, hogy ez a sorozat miért nem készült el állami forintok segítségével, miért kellett hozzá partra szállnia Amerikának.

Mert hát a Piacot tényleg kizárólag a profit érdekli, nincsen neki értékrendje, nincsenek elvei, semmi, csak a pénz: kockázat és haszon. Kitenni egy szivárványos zászlós logót, bezsebelni az ingyenreklámot jóemberkedésért nem kerül semmibe. Fenntartani a tárhelyeket európai sorozatoknak viszonylag kicsi piacra megszorítások idején: ráfizetés, kiválogatni közülük a jókat meg túl sok energia, vagyis: nem éri meg. Ha fordítva lesz, fordítva csinálja. Most éppen úgy döntött, nem szeretné üzemeltetni a tárhelyeket, ahonnan a kedves HBO-előfizetők hozzáférnek a tartalmakhoz, mert ugyebár az előfizetők csupán hozzáférést vásároltak.

Szintén mellékszál a történetben, de nagyon is fontos, mert ez egy újabb kiváló példája annak, milyen, amikor a tulajdonosi szemléletet erőszakkal leépítik (emlékszünk: 2030-ra „nincs semmid, mindent bérelsz, és boldog vagy”), fájdalmasan ismerős ötletekkel a magántulajdon megszüntetése irányába tolva a világot, majd egyszer csak a Rendszer úgy dönt, nincsen szüksége rád, és lekapcsol, noha te kifizetted a szolgáltatását.

Megteheti: nem töltötted le, nem vetted meg adathordozón, teljesen belekényelmesedtél abba, hogy majd HBO bácsinál biztonságban lesznek a sorozataid. Ahogy az egész ipar kicsit belepihent abba, hogy jönnek a nagy nyugati fehér cápák, és majd megrágnak és kiköpnek, vagy megmentenek, legyen meg az ő akaratuk.

mert most nem a torzszülött kommunista állam veszi el és adja használatba a véges erőforrásokat a kegyenceinek, hanem nagyon is létező emberek nagyon is létező vállalatai szeretnék a maguk kezében koncentrálni azokat. Ebbe az irányba, a bérlés irányába tolják már régóta a lakhatás kérdését (emlékezzünk, mennyit hallgattuk, milyen rossz is az, hogy nálunk, hülye magyaroknál ilyen sokan élnek a saját lakásukban). S most nemrég az autózásnál kezdték pedzegetni közgazdászok, hogy végtére is a nap nagy részében nem használja az ember, tehát nincs is szüksége rá, igazán megoszthatná másokkal (a nap nagy részét az ember amúgy is munkában tölti, nem a párjával, őt nem kéne esetleg megosztani a „sharing is caring” szellemében? Agyrém).

És ugyanez a helyzet a digitális tartalmakkal, talán még látványosabb módon. Legyen mindened a felhőben, ott van biztonságban, tartsd ott a családi fotóalbumod, a dokumentumaid, a kedvenc sorozatod. Hiszen akkor bárhonnan hozzáférsz, milyen kényelmes és jó is ez.

Csak hát egyrészt akkor bármennyire is úgy tűnik, hogy végtelenítetted vagy végtelenítették az állományt, az valójában egyetlenegy példányban létezik, akárhány helyről is férsz hozzá. Ha az az egy törlődik, nincs többé. Másrészt nincs olyan, hogy „felhő”. Az bizony másvalakinek az eszköze. Most éppen az HBO-é.

Nyitókép: YouTube