Muszáj, hogy az egész világ megtudja, ki volt Hunyadi János - filmes kerekasztal a Millenárison

(címlapképünkön sorban: Dudás Viktor, Koltai Lajos, Káel Csaba, Novák Emil. Képek forrása: Mátrai Dávid / Mandiner)

A Millenáris B épületében pár hete megnyílt Álmok Álmodói 20 kiállításhoz kapcsolódva került sor a Mandiner Nagy elődök nyomában – A magyar film 120 éve című kerekasztal-beszélgetésére csütörtök este. Az esemény nyitánya volt annak a sorozatnak, amely a humán tudományok és a művészet magyar teljesítményei előtt tiszteleg. A beszélgetés résztvevői Koltai Lajos, Kossuth-díjas filmrendező-operatőr, a Nemzet Művésze, Káel Csaba, Kossuth-díjas filmrendező, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, és Novák Emil, Balázs Béla-díjas operatőr-filmrendező voltak; az est házigazdája pedig Dudás Viktor filmszakértő, a Mandiner vendégszerzője volt.

A disputa oldott légkörére jellemzően Dudás – miközben vörösbort töltött a meghívottaknak – kérdésére Káel Csaba elmesélte, hogyan vette rá három hét győzködés után másodéves főiskolásként Marcello Mastroiannit, hogy egy portást játsszon el a vizsgafilmjében – a produkciót egyébként egy üveg házi körtepálinkával honorálta, ami a világhírű olasz színésznek nagyon ízlett, levelet is írt Káelnek, tréfásan megköszönve, hogy „újra elindította a világhírnév felé”.

Koltai Lajos a tőle megszokott módon sztorikon keresztül adott át valamicskét az elmúlt évtizedekben felhalmozott tudásából, Novák Emil pedig a filmszakma jellegzetességeinek működését fedte fel a hallgatóság előtt.

(fénykép: Mátrai Dávid / Mandiner)

Dudás kissé provokatív kérdésében utalt a filmszakma teljes állami átszervezésével kapcsolatos kezdeti kritikákra: csak tavaly 330 produkció, 200 milliárdos bevétel, megduplázott magyar Oscar-díjak, számos aranypálma, „és a medvék is sorakoznak”” – fogalmazott – így néz ki egy tönkretett filmszakma?

– szögezte le Káel, hozzátéve: „A filmszakma örök és elpusztíthatatlan”. Az első magyar film, a Tánc című 1901-es produkció óta eltelt korszakokból készült Nagylátószög kiállítás a Ludwig Múzeumban három hónap alatt 40 ezer látogatót vonzott, az ott bemutatott koncepció mentén szeretnék majd létrehozni a magyar mozgókép múzeumát – mondta a kormánybiztos.

Koltai jóval kritikusabban ment neki az előző rendszernek, mondván: „rengeteg baj volt, rosszak voltak az arányok, az elosztás, annak megítélése , hogy mi a jó, és mi nem”. Hozzátette: ha minőség van, akkor pénz is lesz rá - most  „elég jó dolgokra van fordítva, jó helyre lett elköltve”; s

A forgalmazás jó, hogy beépült ebbe a logikába, hiszen "rendben, hogy egy jó filmmel üzenünk a világnak, de ezt az üzenetet valahogyan el kell juttatni mindenhova”. Ami a forgalmazást illeti, Novák a covid-járvány alatti problémákat emelte ki, ugyanakkor a magyar film erősségeként jelölte meg a színészeket, akikkel a néző végigmegy egy történetben.

A megfelelő színészek kiválasztásának kérdéséről szólva Koltai személyes példát hozott: már nem titok, Semmelweis Ignácról forgat épp filmet, amihez olyan színészt keres, aki egy szenvedélyes, elszánt, nem feltétlenül szerethető karaktert tud megformázni. „Nem könnyű 30-35 éves kor alatti színészeket kásztingolni, hiszen nem mindenkinél látszik még, hogy mi van benne" - mondja. "Személyiséget kell találni, hiszen ő lesz majd a hordozó; nézem a szemét, hogy ott van-e a hitelesség, ott van-e a szemében az igazság" - fogalmazott Koltai. "Adott egy remek forgatókönyv és nagyszerű dialógusok, de hogy hogyan hagyja el a szöveg a szereplő száját, azon is rengeteg múlik” – mondja  és hozzáteszi, van egy hasonlóan erős női szerep is, arra se lesz egyszerű megtalálni a megfelelő színészt.

A nemzetközi sztárok magyar filmekben való szerepeltetésének kérdése is előkerült, az 1996-os Honfoglalás óta szerencsére sokat változott a helyzet. Káel emlékeztetett: a streaming szolgáltatók átálltak az eredeti nyelv plusz felirat megoldásra, ami nagyon jó nekünk,  „hiszen a saját történeteinket magyarul tudjuk elmondani”, s itt a Filmio is, „kis túlzással a magyar filmek Netflixe”.

Jó eszköz még a nemzetközi terjesztésre a koprodukció is a kormánybiztos szerint, és fontos eredmény, hogy az elmúlt évtizedekben Budapest Európa második legnagyobb filmbázisa lett, ahová szeretnek járni a sztárrendezők, világsztárok. 
 

és soha nem tudtuk volna kifizetni”– fogalmazott sokak derültségére. Mindehhez viszont az kell, hogy a közép-európai és európai forgalmazást komolyan vegye az ipar, „különben az amerikai filmipar letol minket a pályáról”. Miközben ott van a Hunyadi-sorozat: muszáj, „hogy az egész világ megtudja, ki volt Hunyadi János, és miért harangoznak délben”. Káel szerint a sorozatok a színészeknek jó kibontakozási lehetőséget jelentenek, és megemlítette a Nemzeti Film Intézet induló filmklub-rendszerét is, hiszen hiba volna nem kihasználni, hogy „most bárhol megteremthető a mozi, akár egy művelődési házban is”

Novák szerint a moziélmény ugyanakkor pótolhatatlan, a streaming - akár telefonról, akár otthon a tévéképernyőn - nem ugyanazt adja, „ez egy divat, amiben ott kell lennünk, de amit filmművészetnek hívunk, az ettől messze van” – foglalta össze. Koltai máshogy vélekedett, szerinte régen a mozi volt a rang és a tévé nem, most ez megfordult, „a mai sorozatokat a legjobbak írják, a legjobbak játsszák, fényképezik, rendezik, divat benne lenni”, és remek színészi teljesítmények születnek, ott van például a The Crown. „A díszleteken keresztül beengednek egy olyan közegbe, ahová sosem jutnánk be, és megmutatják, hogy hogyan ül le például egy királynő. Ezt a legnehezebb oktatni amúgy, hogy hogyan kell a színésznek bejönnie, hogyan forduljon vagy üljön le” – merengett vissza, többek között Törőcsik Marit emlegetve a műfaj nagyjaként.

De vajon be lehet-e szállni a versenybe ilyen költségvetéssel és minőségben, látványban? – tette fel a kérdést Dudás, mire Káel rávágta: nem.

A mi magyar filmes örökségünk, ami a dns-ünkben van, más, ezt kell összeegyeztetni a jelenlegi ágazati formulákkal – szögezte le. A magyar film tartalmában, kivitelében és mondanivalójában erős, mások számára is élvezhető, beépül a köznyelvünkbe. Mint például a Megáll az idő – hozta fel Gothár Péter zseniális rendezését. Koltai – a film operatőre – felidézte, amikor Amerikában bemutatták, néma csöndben fogadta a közönség, nem is sejtették, micsoda átütő sikere lesz odaát. Mindenki a csodájára járt. Hozzátette, egészen izgalmas volt a Blade Runner és a Ghandi között szerepelni az Oscar-jelöltek között; ahogy a Mephisto esetében is, az utóbbinál a díjat meg is kapták. Meg se fordult addig a fejükben, hogy ez előfordulhat-, hisz sosem az Oscar volt a cél, hanem a minőség.

Szóba került még a színház és film viszonya: Koltai hosszan méltatta előbbit, „ahol a közönséggel egy levegőt szív az ember”, míg a filmnél legfeljebb a rendező van ott, ha nem monitoron nézi éppen az adott jelenetet – amiről igyekszik leszoktatni a saját tanítványait.

– fogalmazott Káel, aki szerint még Kertész Mihály némafilmjein is átsüt a személyesség, noha feliratozták – és a Casablancában is, noha ízig-vérig hollywoodi alkotás. Ugyanakkor sokat érdemes tanulni a tengerentúlról, például a forgatókönyvírás technikáját, amiben el vagyunk maradva; ehhez jöhet a magyar dns, a saját világlátásunk, ahogy ábrázoljuk magunkat, hiszen „a mozi az élet”. Mint Koltai fogalmazott, a beszélhető filmnyelv, a történetmesélés a legfontosabb, hogy a film felkeltse és fenntartsa az érdeklődést másfél órán keresztül.

Nézői részről érkezett a kérdés, hogy milyen pluszt adhat egyáltalán a filmes képzés, nem elég-e elegendő időt eltölteni a szakmában és tapasztalatot szerezni – itt Novák elmondta, persze végig kell járni a szamárlétrát ahhoz, hogy az ember el tudjon a szakmában igazodni, mindazonáltal jelenleg az SZFE-n teljes szabadságban dolgoznak a diákok, az egyetem pedig „olyan technikát ad, amelyen öröm játszani”. A kérdés persze az, van-e mondanivaló és tehetség, amitől művésszé válik az ember, anélkül nem megy.