„Miért van az, hogy továbbra is emberek százai, ezrei halnak egyáltalán nem hősi, hanem szenvedésteli, végtelen hosszúnak érzett percekig tartó, fájdalmas és értelmetlen kínhalált a Földközi-tengeren? Korunk mártírjai… Mit tudnak a szabadságról ők, akik a sivatagban a saját vérüket itták, és mit tudunk mi? Ki ment meg kit, és ki tanít? Miért van, hogy az a harkivi egyetemista, akinek nagy nehezen összespórolta a család a tandíjat a még éppen elérhető költségű ukrán felsőoktatásra, és akit ugyanúgy kibombáztak, mint a fehérebb bőrű polgártársakat, harmadik országbeliként Európa egyetlen pontján sem jogosult menekültügyi ellátásra?
Miért van, hogy roma embertársaink más szálláshelyekre, iskolákba jutnak be, más elbírálásban részesülnek, mint akik ugyanonnan nem romaként érkeznek? Hogy a szociális ellátásban dolgozó intézményvezetőt, miközben éppen kilakoltat többek között egy kiskorút, elmondása szerint »az sem érdekli, ha az afgán gyerek szeme láttára gyilkolják meg a szüleit«?