Jobbikos buliba csak saját felelősségre!

„Vona Gábor a párt lelke mellett jól érzékelhetően elvitte magával a párt eszét is; egyik sem volt nagy pakk, tulajdonképpen elfért egy zsebben a kettő. Akkoriban nem volt látható, hogy a Jobbik politikai képességei teljes egészében Vona Gáborban koncentrálódtak. A koncentráció Vonában most sem látszik, de így utólag megdöbbentő, hogy mennyire felfelé lógott ki a pártjából. Persze milyen lehet az a párt, amit a legtipikusabb dühös baloldali MSZMP-s szavazóknak csinálnak a szélsőjobbról Gyurcsány idején? A Jobbik egy MSZP-paródia tulajdonképpen, amelyben a rendpártiságba kódolt cigánygyűlöletet látványosra cserélték, az elitellenességet pedig antiszemitizmussá konvertálták. A szavazók nem változtak, a tagság azonban azokból a magyarkodó, de csak a saját karrierizmusukat kiélni akaró, kisebbrendűségi komplexussal küszködő emberekből jött össze (azok következő generációjából), akik egy rövid időre az MDF-et és az SZDSZ-t 20 százalékos idejükben tagságként feltöltötték vidéken, hogy aztán gyors csalódás után – hiszen a balhé elmaradt – visszamenjenek az MSZP-hez. Ezeknek az embereknek a MIÉP túl intellektuális volt, a Fidesz pedig túl normális. Sneider Tamás sem volt egy bonyolult lélek, de legalább nem volt ripacs, igaz, politikus se. Jakab Péter sem politikus, viszont azt hiszi, hogy az. Ez a magyar politikatörténet legnagyobb tévedése, pedig erős a mezőny. Ez az utolsó jobbikos garnitúra sosem érzékelte a saját nevetségességét.

Az ellenzéki propagandasajtó langymelegében nem vették észre, hogy mekkora baromságokat csinálnak, hogy a legutolsó alkesz szemében is elkoptatják magukat; mindenkit kitettek a pártból, akinek a Jobbikhoz tényleg volt valami érzelmi köze. Csak az aljanép aljának a legalja maradt. Ezek nem is karrieristák vagy konjunktúralovagok, hanem olyan emberek, akik azt prédálják föl, ami éppen a látóterükbe kerül. A sztori, amelynek részleteit egyes érintettek nem cáfolják, sőt, megerősítik, túlmegy minden emberi határon. Eleve nem politikai párt az olyan, amelynek az »elitje«, a pártvezető belső köre csapatépítő buli címén eszméletlenre issza magát közösen. Minek nevezzünk egy olyan férfitársaságot, amelynek egyik tagja (állítólag többek tudtával), a pártelnök (fizikai) jelenlétében az egyik tag élettársának »elcsábítására« készül? Milyen férfiak azok, akik ilyenkor nem védnek meg egy nőt? Miféle ember az, aki ilyenkor »őrzi« az ajtót? Oké, hogy a »főnök« már eszméletlen, de mi volt az elképzelés? Hogy majd mesélik a sztorit a következő bulikon? Miből gondolták, hogy ebből nem lesz balhé? Mit gondolhatnak ezek a nőkről általában? Az az egy-kettő, aki bármilyen okból is, de normálisan viselkedett és megakadályozta a bűncselekmény befejezését, hogy maradhat meg egyáltalán ilyen alakok között?”

Nyitókép: MTI/Soós Lajos