Szijjártónak elege lett az álhírterjesztőkből: „Magyarországra veszélyt hozni büntetlenül nem lehet!”
„Könnyen lehet, hogy egy meghangszerelt titkosszolgálati akció keretében állt elő ez a helyzet” – jelentette ki a külügyminiszter.
Azzal, hogy kéretlenül beleszólnak velük egyébként szolidárisan viselkedő országok belügyeibe, nem fognak további barátokat szerezni.
Nyitókép: Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter (MTI/AP/Olivier Matthys)
Az ukrán külügyminisztérium szerint Magyarország barátságtalanul viselkedett a háborúban álló országgal szemben, amikor a kormány bejelentette, hogy hajlandó rubellel fizetni az orosz gázért.
Kicsit olyan, mintha a híres ukrán–magyar barátságot Kijev csak és kizárólag attól tenné függővé, hogy hazánk mikor, hogyan és mennyiért jut orosz gázhoz, illetve hogy mennyi és milyen jellegű hadianyagot vagyunk hajlandók azonnal a rendelkezésükre bocsátani. Emlékezhetünk Dmitro Kuleba tavaly őszi kirohanására annak kapcsán, hogy a kormány új gázszállítási szerződést kötött Oroszországgal, aminek értelmében már nem az ukrajnai vezetékeken keresztül jön a gáz Magyarországra, hanem dél felől.
Kuleba felháborodása persze érthető volt: az Oroszország ellen gázszabadságharcot hirdető Kijev (így: Kijev, és nem Kijiv, mint ahogy egy-két helyen már olvasni) Magyarországtól is vásárolt orosz eredetű földgázt, mint ahogy ezt most is teszi.
Félő volt, hogy ha már nem Ukrajnán át érkezik a gáz, akkor ez az üzleti lehetőség elúszik
– meg hát a lopásé is, hiszen azért ez sem példátlan a talpig becsületes ukrán gázvállalatok és kormányok történetében.
Külügyminiszterként Kuleba nyilvánvalóan érti, hogy milyen döntésekhez van szuverén joga egy országnak és milyenekhez nincs, de valamiért úgy tesz, mintha Ukrajnának ennek ellenére valamiért beleszólása lehetne abba, hogy mások ezeket a döntéseket hogyan hozzák meg. Megértjük, persze, hiszen a messze földön híres ukrán jog is inkább csak afféle iránymutató kalózeskü, ha az ember mögött elég pénzes gazemberek állnak. Hozzá lehet szokni ehhez a rendszerhez, de Európában a dolgok kicsit máshogy működnek.
Kijev Európába rendelt szószólói láthatóan nem akarnak erről tudomást venni. Ukrajna berlini nagykövete, Andrij Melnyik legújabban azzal vádolja Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnököt, hogy Putyin helytartója. Értjük, ugye, hogy ez ugyanaz a Steinmeier, aki néhány évvel ezelőtt letárgyalta a minszki megállapodásokat, hogy ne kelljen még több ukránnak értelmetlen halált halnia a Donbaszban. Nyilatkozni kizárólag írásban hajlandó budapesti kolléganőjét, Ljubov Nepopot hasonló tempója miatt alighanem egész Magyarország a szívébe zárta már, mint ahogy a szuperelfoglalt Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettest is, aki arra pont ráért, hogy Ukrajna hátba támadásával vádolja meg hazánkat, de a honi sajtó megkereséseire reagálni már éppen nem jutott ideje.
Az ukránoknak egyvalamit nagyon gyorsan meg kellene értenie.
Azzal, hogy az irányukba tett valóban barátságos gesztusokról abban a pillanatban megfeledkeznek, amikor azok megtörténnek, viszont Zelenszkijjel az élen Európa és a világ lassan minden parlamentjét, újságját és tévéjét egyedire szabott követelésekkel zengik tele, nem fognak további barátokat szerezni.
Azzal, hogy kéretlenül beleszólnak velük egyébként szolidárisan viselkedő országok belügyeibe, nem fognak további barátokat szerezni.
Ha így folytatják, szép lassan fogyni kezdenek azok a kormányok és népek Európában, akik mindenben, de tényleg mindenben elnézők, megértők és ukránpártiak lesznek. És ezt ők sem akarhatják.