A Fidesz az utóbbi négy választáson csak egyszer kapott ötven százaléknál kevesebb szavazatot, hiszen 2018-ban is megkapta a szavazatok felét. A 2010–2014-es ország-újraszervező időszakban sem vesztett jelentősen a támogatottságából; akkor is nemcsak a legnagyobb párt maradt, hanem domináns párti státuszát is megőrizte. Ennek sok különféle oka van, amelyeket az ellenzék és a világmagyarázattal foglalatoskodó értelmisége nem volt hajlandó tudomásul venni, még most, a negyedik katasztrofális választási veresége után sem. A Fidesz ugyanis gondosan ügyel rá, hogy a magyarok többsége által természetesnek tartott „nemzeti minimumot” mindig és kompromisszumok nélkül képviselje. A Fidesz a társadalompolitikájában a választópolgárok nyolcvan százalékának világképét képviseli, míg a baloldal ilyesféle konszenzusra kísérletet sem tett a kormányzásai alatt. A Fidesz a választóknak olyan kulturális és hangulati »életérzéseket« kínál, amelyek létezéséről a baloldal és az értelmisége tudomást sem hajlandó venni. A magyar választópolgárok különösen értékelik azt is, hogy a jobboldali kormány a külföld felé is határozottan képviseli a magyar érdekeket. A magyar nem egy szervilis nép és tulajdonképpen a Fidesz szavazatszerző képességén túlmenően is viszolyog a »merjünk kicsik lenni« »csicskaságától«.”
Nyitókép:MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán