A liberális írónő esete a férfi munkával

Szécsi Noéminek nem tetszik, hogy Orbán Viktor férfi munkának nevezte a választási kampányt, amely jó mulatság volt.

Emlékeztetőül: a „jó mulatság, férfi munka” szöveg Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című,

záró sorként, a magyar kulturális örökség részeként. Úgy látszik, ez már vállalhatatlan, patriarchális kiszólás egyeseknek 2022-ben. 

Az írónő a rég megromlott és savanyú Magyar Narancsban (feat. Ungváry Krisztián és Magyar Bálint) adott hangot elégedetlenségének, felháborodva azon is, hogy mindehhez tapsolnak a „stréber lányok a kormányból”, Varga Judit és Novák Katalin – egyikük ott, Orbán mögött; a másik, a nemrég megválasztott, leendő köztársasági elnök úgymond „kissé távolabb”.

Én meg gondolkodom, hogy hát én nem láttam sehol Novák Katalint aznap este, most akkor a földhözragadt jobboldali krokodilagyam vajon nem tud értelmezni valami metaforát, szimbólumot, akármit, vagy egyszerűen Szécsi Noémi kétharmadtól könnyes szemén át rosszul látott, hallucinált, esetleg a „kissé távolabb” a Sándor-palotát jelenti, és suta írói eszköz egy publicisztikában, netalántán direkt kétértelműség? Szóval csak jelzem, hogy

Az egész választás utáni Magyar Narancs-szám egy nagy látlelet, a magába zárkózó ellenzéki politikai pszichózis látlelete: lényegében mindent igazolva látnak a lap szerzői, amit eddig gondoltak, sőt még jobban. Begörcsöltek. Már a vezércikkben  leantiszemitázzák Orbánt, amiért beszólt Zelenszkijnek. (Nem tudom, hogyan szűrik ki az antiszemitizmus a Narancsnál, de nagyon furfangos algoritmus lehet, ha ott is talál, ahol nincs.) Azt kérdezik, hogyan lehet az, hogy eltűnt, ami a 2019-es önkormányzati választásokon még megvolt – holott ez is egy balos mítosz, ugyanis nem volt meg. Olyanokat kérdeznek: „vajon tudja-e a haza, hogy mit művelt április 3-án – saját magával, a becsülettel és személy szerint mivelünk?” Értik ugye: saját maguk miatt aggódnak. 

Szécsi Noémi cikk pedig feminista puffogás, ami az elkeseredettséget nagyképűségbe igyekszik csomagolni. Mégis csak az van, hogy a „stréber lányok” és a körülöttük álló pasik értenek a politikához, felvirágoztatták az országot az előző 12 évben. De Szécsi Noémi inkább csatlakozik a baloldali értelmiség régi hagyományához (amivel még sosem nyertek választást), a nagyképű lenézősdihez, ami amúgy közéleti inkompetenciával párosul. És mivel más már nem jut eszébe, ezért lekicsinylő szavakat használ („stréber lányok”), hogy még inkább kifejezze megvetését.

amire egyébként a feminista körök oly érzékenyek: „de ezeknek”. Nem ők, hanem „ezek”. Nem lenne bajom ezzel, ha nem ugyanők akadnának ki mindig, ha valami szívüknek kedves társadalmi csoportot épp „dehumanizál” ezekezéssel vagy bármi mással. Szánalmas. 

Olyan, mint amikor a feministák a Fidesz „férfiöltöző-szagát” szidják, elő is jön Noémink a tesztoszteronnal, mert a női öltözőket bizonyára illatok lengik körül, nem szagok. 

Természetesen előkerül a nyugat is, mivel „a munka férfielőtaggal való felminősítése legfeljebb a hanyatló nyugaton minősül szóbeli abúzusnak”, de hát a magyar ugar, az még nem elég haladó. Bizonyára Szécsi Noémi annyira járatos nyugaton, hogy még nem szembesült vele: a haladás már bedarálta a feminizmust, most épp az a divat, hogy ha egy férfi nőnek gondolja magát, akkor ő nő, és indulhat a női ágon. S ha egy nőt magát nőnek mondó férfi erőszakol meg, akkor nem volt erőszak. Bekúszott a férfiöltöző-szag a női öltözőbe, és joga lett női illatnak mondani magát.

Tőlem nyugodtan kiakadhat bevett szólás-mondásokon, de azért jelzem neki, hogy a komplett néphagyomány, népmeséstől, táncostul, a vicckultúra fele és még sok minden más az eltörlés áldozata lehetne, ha feminista szempontok alapján akarnánk alakítani az életet, meg úgy akarnánk beszélni. 

Erre a kiherélt nyelvi készletre azonban a túlnyomó többség nem kíváncsi. Úgy szoktuk mondani, hogy „férfimunka volt”, erre kiváló válasz, hogy „női munka volt”, és ezzel annyi. Felesleges túlgondolni és rendszereket, elnyomásokat, struktúrákat belelátni. A feminizmus élettelen, semleges, politikailag korrekt terminus technikusait nyugodtan lehet használni a senki által nem olvasott tudományos folyóiratok világában, egymás körbehivatkozásánál, meg amikor elmennek egymás könyvbemutatóira. Oszt ennyi.

De úgy tűnik, az írónő kiábrándultságának más okai is vannak, úgymond mélyebbek: „jó ideje lemondtam arról, hogy a politikától tegyem függővé az egyéni boldogságomat, lelki társat és értékrendet sem a politikusok és azok programjai között keresek.”
Már bocsánat, de ki az, aki a politikától teszi függővé a boldogságát, és a politikusok programjai között keres értékrendet magának? Nem inkább úgy szoktuk, hogy az értékrendünkhöz közelebb álló politikusokat támogatjuk? Vagy a feministák még mindig azt hiszik, hogy majd felülről megváltják a világot? (Azt. És gyűjtik a követőket.)

Aztán ha kiábrándulnak, olyanokat írogatnak, mint Szécsi Noémi és Milanovich Domi, aki szerint a „a rendszer, amelyben hosszú évek óta élünk, rendkívül abuzív, a magyar társadalom olyan, mint egy bántalmazott nő”. Lefordítom:

Az jut eszembe, mint amikor a spanyol iskolák egy részében feminista programmal akarják átnevelni a diákokat, „macsóista erőszakról” értekezve nekik, igyekezve megismertetni őket az új, „egalitárius férfiasságokkal” és a „felszabadított nőiességekkel”, a „valós egyenlőség” elérése érdekében, biztatva őket „egy egalitárius életprojekt kidolgozására”. S akkor majd jön a siránkozás, hogy hová lettek az igazi férfiak?

És mi van azokkal, akik nem kérnek ilyen egalitáriusnak nevezett férfiasságokból és életprojektekből? Ők azok, akik „eltérítik” a demokráciát. Mert a balos értelmiségi körök mániája az, hogy a demokrácia milyen jó, de sajnos ott vannak ezek a fasiszták, akik felhasználják a demokráciát, és megválasztják őket a „látszatdemokráciákban”. A demokrácia csak akkor igazi, ha a nép úgy döntött, ahogy a feminista bázisdemokraták elképzelték. Egyébként a nép sötétben van tartva, manipulálták és megvezették őket. Fel kell világosítani, és az nem választás kérdése, a részvétel kötelező, ott tanítanak meg, hogy mire van szabadon emberi jogod és mire nincs, és akkor lehet önállóan demokráciát játszani.

Messzire kalandoztam. Vissza Novák Katalinhoz. A magyar baloldal talán alig várta, hogy ők adhassák az ország első női köztársasági elnökét és miniszterelnökét. Nem jött össze. Ez a dolog szimbolikus, ők is tudják. Mi történik azonban akkor, ha ez nem nekik sikerül, hanem másnak, például a jobboldalnak? Utána kiderül, hogy valójában számukra nem pusztán az a fontos, hogy egy nő legyen az ország élén. Csak az olyan nő felel meg ugyanis az elvárásoknak, akik baloldali. A jobboldali nő számukra nem jó női szimbólum, mert úgymond „úgysem lesznek valódi változások, és nem javít a nők helyzetén”. 

De ők azért küzdenek a kirekesztés és ellenségképek ellen. Sosem fogják beismerni, hogy közben megvannak a sajátjaik, és az egyik fő ellenség: a nép. 

Nyitófotó: Szécsi Noémi FB