Az történt, hogy ma beköltöztettem a 42 éves koromban elsőnek vásárolt garzonlakásomba egy ukrán építészmérnöknőt és kiskorú gyerekeit (egy barátom családját). A folyamatos rakétázások és az orosz terror elől menekültek Magyarországra. Mindenüket, amilyük van egy fordulóban sikerült felvinni a kocsiból. Kicsit szégyelltem magam, mert még én sem vettem át igazán a lakást, lakható, de nem az igazi. (20 évig fizetem mire az enyém lesz.)
Ezzel voltam ma elfoglalva, de ígérem, hogy mihelyst kifújom magam mindenkinek segítek elmenekülni a Latte Machiatók, gluténmentes péksütemények, mandulás rozéfröccsök és a kézműves elnyomás elől, valahová, túl a Jászai Mari téren. Nehéz lesz, de ne féljetek.”
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd