„Sváb kitelepítettek leszármazottjaként pontosan tudom – ha szerencsére mindössze családi anekdotákból is –, hogy mit jelent kollektíven bűnösnek lenni. Micsoda ocsmány, undorító, dühítő, végletesen igazságtalan érzés, hogy olyasvalamiért vonnak felelősségre, azért tesznek tönkre, lehetetlenítenek el, mert valakivel egy nyelvet beszélsz. Egy a nemzettségetek és ennyi. Németül beszélsz? Van egy kis vagyonod, amit elvehetünk? Rendben, te először is náci vagy, nem sváb. És minekutána a nácikkal bármit meg lehet tenni, hopp, erkölcsi skrupulus sem maradt abban a kérdésben, hogy mi lesz veled és az életeddel.
Elvesszük mindenedet, felpakolunk egy vagonra, aztán kész. Több évszázad izzasztó munkájával felépített egzisztencia? Kit érdekel? Itt se felejtsük el megemlíteni, hogy az a belügyminiszter, aki aláírta a svábság kollektív kitelepítését, tönkretételét, százezrek megnyomorítását, az Nagy Imre volt.