Bozótharc

„A minap itt járt Will Witt konzervatív influenszer, aki 25 éves létére azt mondta, nem ismer rá az országra, amelyben felnőtt. Amerika azóta szélsőségesen polarizálódott. Csaknem hatvan évvel Martin Luther King híres beszéde után a »faji kérdés« továbbra is aktuális, a baloldalon – beleértve Joe Biden elnököt – rendszerszintű rasszizmusról beszélnek. Hogyan lehetséges ez? 

A rasszizmus létezik ugyan, de paranoia ma rendszerszintű rasszizmusról beszélni. Amikor a polgárjogi mozgalom az 1960-as években győzött, a faji kérdés lényegében megoldódott. A feketék jelentős mértékben felzárkóztak a fehérekhez. Egyszer utánanéztem annak, hogy ha az amerikai feketék külön országot alkotnának, akkor nagyjából az osztrákok és a franciák színvonalán élnének, lemaradva ugyan az amerikai fehérektől, de a világ tizenharmadik legfejlettebb országa lennének. Felzárkózásuk üteme történelmileg is figyelemre méltó. 

A közelmúltig a faji kérdés nem is éleződött ki annyira, mint ma. De a woke ideológia, George Floyd szerencsétlen halála 2020-ban, valamint a Demokrata Párt választási érdekei olyan irányban hatottak, hogy eszkalálódott ez a probléma. Ezúttal tehát nem a szélsőjobboldal, hanem az elvileg egyenlőségpárti baloldal élezte ki a kérdést, mindenért a fehér elnyomást kiáltva ki felelősnek. Ennek kifejeződése a kritikai fajelmélet (critical race theory).  (...)

Ezek keresztény valláserkölcsbe is ütköző jelenségek. Rod Dreher író a magyarul Szent Benedek válaszútján címmel megjelent könyvében számol be arról, hogyan szorultak vissza a hitük miatt az amerikai keresztények az oktatástól kezdve a munkahelyekig az élet számos területén. Mit lehet tenni az ellen, hogy az új hóbortok Közép-Európában is gyökeret eresszenek? Egy interjúban az antropológiai ellenforradalom szükségességéről beszéltél, de mennyire jók a konzervatívok esélyei?  

Hátrányunk, hogy kicsik vagyunk, de előnyünk, hogy a nyugati világ sarkában élve látjuk, mi zajlik előttünk. Velünk ellentétben az amerikaiak nem tudtak felkészülni arra, hogy mi vár rájuk. Fel lehet lépni kormányzati eszközökkel is – így a szülők jogainak rögzítésével –, ahogyan a társadalmi tudatosságot is növelni kell, és ragaszkodhatunk természettudományos igazságainkhoz is. 

De ez azért bozótharc lesz, amely sokáig fog tartani. Reménykedem egyébként abban is, hogy a lányos apák – akikkel senki nem szeret ujjat húzni – Amerikában is fellázadnak a nemátalakítások miatt. A novemberi virginiai kormányzóválasztáson már láttuk, hogy a szülői jogokra építve akár választást is tud nyerni a jobboldal. 

Hosszas bozótharcra utalsz. Vagyis ez esetben nem múló hóbortról van szó, mint jó ötven éve a kommunák esetében? Én a hetvenes években cseperedtem, de egy osztálytársam sem élt kommunában. Ma viszont a gender ott van az iskolákban.

A kommunák szószólói ajánlatot tettek a társadalom tagjainak, amelyet azok vagy elfogadtak, vagy inkább nem. Bárki élhet kommunában, aki akar. A mai mozgalmak viszont, amelyekről most beszélünk, erősen befolyásolják a kormányokat és a nemzetközi szervezeteket, mint az ENSZ vagy az EU. Gyakran élnek megfélemlítéssel, és karriereket lehetetlenítenek el, amire számos példa van Amerikában. Elvárják a társadalomtól, hogy tevőlegesen támogassa őket törekvéseikben. Azt mondtam valakinek, szerintem húsz évbe telik, amíg ez lecseng – ám szerinte optimista vagyok.”