„Gondoltam, Gréczy már elmúlt, elveszett, de tévedtem: a jeles férfiú újra itt van, és most itt ülök megfürödve, miután megtudtam, hogy a kultúráért felelős – Márki-Zay kormányában – Gréczy Zsolt lesz. Erre nem gondoltam volna, pedig már sok mindent módom volt megtapasztalni. Ezzel azért nem nagyon tudok együtt élni, hiszen a »kultúrához« a jeles férfiúnak eddig nem sok köze volt, mert ugye a Bye Bye Szása kezdetű opusnak (melyet részben Zsolt szerzett) vajmi kevés köze van a nevezett »kultúrához«, bár 1991-ben az év dala és aranylemeze lett, de ez azért nemigen nevezhető a köz szellemi fejlődéséhez való hozzájárulásnak. És bizonyára a többi tette sem – őszintén szólva nem nagyon ismerem a munkásságát. Azután jött a híres-hírhedt akciója, amely azt sugallta, hogy végleg kiírta magát a közismertségből, ilyet ugyanis ember nem tesz. De most visszatért és teljes fegyverzetben kiállt a »kultúráért« – vagy amit ő annak vél.
Mondják, hogy háborúban hallgatnak a múzsák. De milyen az, amikor háború nélkül is hallgatnak, illetve békében is hallgatnak, csak fityma csattog halkan. Vajon milyen az, amikor egy tenyér, ha csattan? Ahogyan Anthony Burgess, a Gépnarancs szerzője is gondolta; mondjuk nem pontosan ebben a formában. Meghalljuk bizonyára, a szenvedély az szenvedély – nem élhet nélküle. Egyébként akár lehetne sportminiszter is, ha már annyira ért a hokihoz.