„A magyar-német kapcsolatoknak számos pozitív példája akad, de annak a negatív emlékezetnek is hosszú a története, amely a szuverén magyar állam és az önállóságát fenyegető mindenkori Großdeutsches Reich közötti konfliktusról szól.
Itt van például a jászberényi Jász Múzeumban őrzött elefántcsont kürt, amit »Lehel kürtjének« tartunk. A nyugati harcokat vezető Árpád-dédunoka Lehel, akit a magyar vereséggel végződő második augsburgi csata (955) után fogtak el, ezzel verte fejbe halálosan Konrád herceget, I. Ottó német-római császár vejét, miután belefújt, és a magyar hitvilágra jellemzően annyit mondott neki: »Előttem fogsz menni, és szolgálni nekem a másvilágon« – ahogyan Kálti Márk a Képes Krónikában feljegyezte.
De a legkorábbi, írásban fennmaradt magyar trágárkodás szintén a németekkel vívott harcokra utal! Ez az 1479-es Dubnici Krónikából való, és valójában egy 1370 körül íródott műből átvett idézet, ami a Nagy Lajos-korabeli magyarok egyik hadparancsát örökíti meg. A nyelvemlék így szól: »Egy németet se fogjanak el, hanem mindnyájukat részegítsék meg a halál poharából«. Ennek elhangzása után »a magyarok vészes kardot villogtatva fejük fölött« a következőt mondták, frászt hozva a svájci zsoldosokra:
Veszteg, kurvanő fia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket.
Ez az elán később sem hagyott alább, sőt egy évszázad múlva egyenesen stratégiai kérdéssé vált a közép-európai térségtől távol tartani a mohó nyugati birodalmat. Mégpedig magyar vezetéssel.”
Borítókép: Lehel kürtje a 14. századi Képes krónikában