„Kölcsey Ferenc művével még a kommunizmus éveiben is Istent dicsőítették. A nemzeti imádságunk kiírathatatlan lett: az égi perspektíva a remény hordozójává vált. A magyarok szíve dicsőítő szív: balsorsban is bízik Isten jó tervében!
Eljön majd a nap, amikor valóban egy egységes nép fiai és lányaiként fordulhatunk közösen Istenhez. Hiszem, hogy közel ez a nap. Akkor is, ha olykor az a bizonyos balsors bizonyul erősebbnek - akár itthon, akár Európában vagy a nagyvilágban.
De nincs baj, amíg megfogjuk Isten kezét, amíg hiszünk a bibliai ihletésű családokban, és meg is védjük az örök értékeinket bármi áron.
Néha nem tűnik túlzásnak, hogy megbűnhődtük már a múltat és a jövendőt. De amíg Isten nyújt számunkra védelmet, nincs oka a magyaroknak aggodalomra.
Ellenség most is látszik bőven. Mi, egymagunk nem győzhetünk. De ha Isten velünk, ki ellenünk! Minden újra fenyegető, nem is olyan távoli multat idéző balsors ellenére van jövünk és van reményünk. Ezt támasztja alá a magyarság szent emlékezete, amely megmutatja az ég bennünket soha el nem felejtő oltalmát.”
Nyitókép: Wikipédia