Megszólalt Kelemen Hunor a román elnökválasztás után: felvázolta az RDMSZ előtti időszakot
A romániai államfőválasztás első fordulóját követő urnazárás után a szövetségi elnök rövid sajtónyilatkozatában elmondta: „a ma este csak a máról szólt”.
Itt egy migránsozó, buzizó, zsidózó Márki-Zay és egy mögötte feszengő, pártzászlóit csupán megszokásból szorongató baloldal.
A szebb jövőt napokat látott Jobbik egykori elnöke, Vona Gábor az utóbbi években közéleti elemzővé pozicionálta át magát. E minőségében gyakran ír találó és kevéssé találó helyzetjelentéseket a hazai politikumról, legutóbb épp a Fideszre leselkedő veszélyeket körvonalazta öt pontban.
Esszéjében abból az alapállásból indít, hogy gyakorlatilag a kormánypártok önmaguk riválisaivá váltak, hiszen az egyesült ellenzékre meglepően hosszú ideje nehezedő tehetetlenségi erő jelenleg egytényezőssé tette a választásokat. Ezzel némileg ellentmondó következtetésként később rámutat, hogy az elbizakodottság komoly veszélyforrás lehet, hiszen 2002-ben is a semmiből érkezett a vereség.
A logikai paradoxon azonban feloldható: ahogy e hasábokon én is többször értekeztem róla, ellenzéki térfélen egy eddig nem várt forgatókönyv lépett érvénybe Márki-Zay előválasztási győzelmével, és nagyon úgy tűnik, hogy még ingatag az erre sebtiben megálmodott stratégia.
hozzátéve azt is, hogy Márki-Zay egy kommunikációs időzített bombaként viselkedik.
Mégis van igazság a 2002-es hasonlatban, ugyanis a mesterségesen felkorbácsolt Orbán-fóbia felülírhatja a pártpreferenciákat, az egyre vállalhatatlanabb Márki-Zay-kijelentésektől való viszolygást, a közös program bántó ürességét. Tisztán emlékszem a 20 évvel ezelőtti, rémálomszerű történésekre, vagyis elbizakodottságra semmi ok. Ám a helyzet mégsem feleltethető meg az akkori állapotoknak. Egyrészt most egy tizenkét éves, gazdaságilag és nemzetstratégiailag is kifejezetten sikeres kormányzás áll Orbán Viktor mögött, másrészt mivel most egy olyan külső kényszerítő erő is a mátrix része, amire anno nem volt példa.
Utóbbihoz kapcsolódik Vona másik meglátása is: szerinte a járványhelyzet kiszámíthatatlanná teheti a közéleti rezdüléseket, megboríthatja a mostani erőviszonyokat. E felvetéssel azonban határozottan nem értek egyet, hiszen
az omikron variáns természete hamarabb kiismerhető, továbbá nagy tudástőkét halmoztunk már fel a pandémia kezelésében. A járványhelyzet sokkal inkább azt tükrözi, hogy amennyiben kell, a kormány erőt tud felmutatni, felnőtt a védekezés feladatához, és képes megőrizni a stabilitást.
Vona kitér arra is, hogy az előre nem látható botrányok is rizikótényezőt jelentenek, és ezzel csak egyetérteni lehet az elmúlt évek egyre ízléstelenebb skandallumait tapasztalva. Viszont egy-egy eset önmagában nem lehet perdöntő, a végkimenetel biztosan nem ezen fog múlni. Hozzágondolva azt is, hogy a nagy médiavisszhangot kavaró kormányoldali esetekre mindig jutott több ellenzéki is, és várhatóan vannak még elfekvő akták...
A kormány újrázása a szociális ügyeken is múlhat Vona szerint, egy hirtelen érkező gazdasági visszaesés átírhatja a képletet. Ennek azonban túl nagy valószínűsége nincs, az elmúlt tizenegy év okos fiskális politikája kevéssé valószínű, hogy a következő hónapokban bicsaklik meg, főleg, hogy az élelmiszerárak stabilizálása, a pedagógusok régóta megérdemelt bérpótlékemelése is preventív intézkedés e téren.
bár jelenleg ez inkább a dark fantasy kategóriájába tartozik. A rögvalóság most egy migránsozó, buzizó, zsidózó Márki-Zay és egy mögötte feszengő, pártzászlóit csupán megszokásból szorongató ellenzék. Jobboldali ebizakodottságra, még egyszer hangsúlyozom, természetesen továbbra sincs ok.