Repedezik az ellenzéki álomország

Az előválasztási maraton során többször értekeztem arról, hogy az egész procedúra létjogát, jobban mondva politikai realitását több tényező is megkérdőjelezi. Egyrészt csalfa feltételezés az a választói logika, miszerint az ellenzéki tábor olyan egységes, hogy egy DK-szavazó simán voksol a Jobbik vagy a Momentum jelöltjére, és vissza. Másrészt a jelöltek szintjén is a nagylevegő-hátralépés manőver túlzott elvárás, tekintve az elmúlt időszak belvillongásait a sértődött vagy kizárt helyi politikusok részéről (lásd: tatabányai MSZP-sek, budapesti DK-sok stb.).

A technikai hibáktól és a felforrósodó Márki-Zay vs. Dobrev ellentéttől mérsékelten izgalmassá váló előválasztás végeredményét tekintve pedig újabb kérdések ébredtek, amik a teljes ellenzéki összefogás hatékonyságát firtatták. Például, hogy a frakció, pártszervezet, szellemi holdudvar és országos politikai rutin nélküli Márki-Zay egyesíteni tudja-e a kormányváltást álmodó erőket. Hogy gyakorlatilag

és a DK nagyra nőtt, ám folyton éhes kisgömböcét? Vagy hogy mivel tudja hűséges házőrzővé szelídíteni a csalódott Jobbikot? És hogyan lehet pacifikálni az önmagát már most világmegváltónak álmodó Momentumot? Milyen pozíciót osztogathat a gyakorlatilag zéró támogatottságú, ám hangos Párbeszédnek?

Márki-Zay Péter komolyan kezdett foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, és a szavazótáborok összebékítésének szándéka csillant át az elmúlt hetek retorikáján. Mi is lehet jobban összeforrasztó, lélekmelengetőbb téma, mint egy jó kedélyű, választékosan elővezetett buzizás? Kezdődött (folytatódott...) Orbán Gáspár előrángatásával, a következetes és alantas inszinuációval, majd folytatódott egy ritka gusztustalan brüsszeli bejelentkezéssel a hírhedt eresztől. Eközben az interjúkban akkurátusan kifejtve, hogy

Finis sanctificat media – sóhajtunk fel e barátságos és békés önjelölt megváltó láttán.

Érezte azonban Márki-Zay is, hogy mindez a vágyott kormányváltás és -alakítás érdekében kevés lesz, itt többre van szükség. Olyan politikai mesterfogásra, ami e lehetetlen helyzetben, ilyen széttartó erők esetén is képes stabilizálni az ellenzéki főhatalmat.

És sebtiben meg is találta a felelőst, illetve a varázsmegoldást. Az ellenzéki homogenitás a rebellis kutyák miatt nem jöhet létre, így fel kell őket szólítani a veszélyes különutasság felszámolására. Igen, a Kutyapárt felelőssége, ha nem jön össze a nagy projekt, Orbán uralmát ők szavatolják. Nem a lejárt és lejáratott baloldali veteránok, nem Gyurcsány Ferenc többszörösen terhelt személye, nem az egyre jobban elburjánzó ellenzéki önérdek, hanem az MKKP.

Mindezek azonban hatalomtechnikai, politikai logikát érintő feladványok, ám a lényegről, az üzenetről nem mondanak el semmit. Márpedig egy elveken, eszméken és embereken átívelő összefogás nem hatalomtechnika konstrukció csupán. Vagyis ha az, akkor tartóssága igencsak megkérdőjelezhető, hiszen pártalkuk, szivarszobában fogant megállapodások tartják csak egyben.

A világnézeti különbségek azonban előbb vagy utóbb felfeslenek a kényszermosollyal megkötött szövetség alól, így ezekkel foglalkozni kell. Máthé Zsuzsa már feltette a kérdést, hogy mi is lesz a DK szilárd abortuszpártiságával a katolikus Márki-Zay esetleges regnálása alatt, én viszont azt kérdezem meg, hogy a határon túliak szavazati jogát, támogatását hogyan érintené egy ellenzéki kormányváltás.

Márki-Zay beáldozza majd keresztény elveit olyan könnyedén, ahogy az egyházi iskolák többlettámogatását is visszavonná? Esetleg mást mond majd a gyakorlat, mint a kiporciózott kampányüzenet?

Amíg ugyanis a nagy társadalmi-nemzeti kérdésekre megnyugtató közös válaszok nem érkeznek, nem vélhető tartósnak a tákolgatott egységfront. Addig a kormányváltás ígérete sem több pillanatnyi szemfényvesztésnél.