Gondolatok karácsonyra

„Vannak napjai az évnek, amelyeket várunk. Vannak napok, amelyekre szívesen gondolunk vissza. Vannak napok, amikor szívesen ülnénk egy asztalhoz azokkal is, akik nincsenek már köztünk. Vannak napok, amikor tiszta szívvel tudnak örülni az idősek a gyermekeknek, akik csillogó szemmel tudnak nézni az idősebbek szemébe.

Titokzatosak ezek a napok. Készülni kell rá. Várjuk. Mert fényt hoznak az életünkbe.

Nem a naptár napjai ezek. Bár piros betűvel írják a naptárban, mégis valahol a titkok világában vannak. A legnagyobb titok az élet. A születés. Az élet, amely ajándék.

Az igazi ünnep olyan ajándék, ami fölötte van minden emberi erőfeszítésnek. Az ünnepet pénzzel megvenni nem lehet. Az ünnephez szív kell. Emberség. Ne féljük kimondani: szeretet.

Ünnepelni csak úgy lehet, hogy ajándékozunk. Önmagunkból. Abból az önmagunkból, amit annyira féltünk, hogy legtöbbször nem merünk kilépni belőle. Mert úgy gondolom, enyém az élet, másnak semmi köze hozzá. Azt gondolom, nekem jár az élet, és bár érzem a határait, szeretném mégis bekebelezni az egész világot. Bármennyire is erőlködünk vagy gyötrődünk, nem sikerül. Csalódunk. Elkeseredünk. Kiábrándulunk. Egymás torkának esünk.

Jönnek napok, amiktől sokszor félünk. Mert valamit elveszítettünk. Valahol ott szunnyad mindenkiben az egykori gyermek, aki csillogó szemmel tudott rácsodálkozni csillagszóróra, gyertyafényre, aki számára megszűnt az idő, mert tudott játszani. Aki tudott örülni testvérnek, apának-anyának, nagymamának, nagypapának. Szeretne fölébredni bennünk az a gyermek, akit elfelejtett a világ, mert valami nagyon kifordult ebben a világban.

Vannak napok, amik nem hagynak nyugton bennünket. Napok, ünnepek, amelyeken legszívesebben gyorsan túlesnénk, mert végül is nem tudunk mit kezdeni velük. Pontosabban ezek a napok nem azok már, aminek lenniük kellene, vagy amilyenek voltak valamikor, eltemetett gyermekkorunk homályában.

De mégis annyira hiányoznak ezek a napok. Amikor – Adyval szólva – »Én is mennék, mennék, / énekelni mennék, / Nagyok között kis Jézusért / minden szépet tennék.«

A gyermeknek gyermeki vágya, hogy felnőtt legyen. A felnőttnek felnőtt vágya, hogy újra gyermek lehessen. S közben sodor bennünket valami megfoghatatlan és kiszámíthatatlan erő. Nem tudunk várni. Föl akarjuk habzsolni az egész világot. S közben elfelejtünk élni. Nincs időnk arra, hogy éljünk. Nincs időnk arra, hogy kivárjuk a napot, amely igazán békességet hozna.

»Karácsony készül, emberek!

Szépek és tiszták legyetek!

Súroljátok föl lelketek,

csillogtassátok kedvetek,

legyetek újra gyermekek,

hogy emberek lehessetek!«

Meg kellene szívlelnünk Wass Albertnek ezeket a smondatait.

»Nincs karácsony Corvin nélkül!« – hallom ma is a vásárlásra sürgető régi reklámszöveget. Hadd mondjam, hadd kiáltsam: Nincs karácsony Krisztus nélkül! Nincs karácsony a betlehemi születés nélkül. Nincs karácsony emberség nélkül, amelynek nem ember a teremtője, hanem maga a végtelen Isten.

Hogy hisz-e valaki a Teremtőben, vagy sem: az ő legszemélyesebb ügye. De hogy a karácsonynak nem a pénzben kifejezhető ajándék ad értelmet, azt megsejtheti mindenki, akiben él a vágy, hogy ember legyen.

Ne féljünk attól, hogy vannak, akik számára olyan nap a karácsony, amely egyszerűen csak szokás, amikor nem mindegy, hogy mi kerül az ünnepi asztalra, s nem mindegy, mi kerül a fa alá. Ne féljünk attól, hogy vannak, akik elfelejtik – mert elfelejttetik velük – hogy nincs karácsony a Betlehemben született Názáreti Jézus nélkül. Legyen bátorságunk igazán ünnepelni.

Karácsonynak üzenete van. Az Isten a Betlehemben született Jézusban elfogadja, fölemeli, emberibbé teszi az embert. A sötétségben fölragyog a fényesség a nyájukat őrző pásztoroknak, akik először megijednek, de bíztató hangot hallanak: Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek! Egymás elfogadásának örömét hallják. Megszületett. Értetek. Hogy életetek legyen.

Csanád Béla soraival kívánok áldott, szent karácsonyt:

Boldog ünnepet, hazám!

Remény forrása voltál,

emlékek kútja lettél.

Mi lenne, hogyha újra

igaz magadra lelnél.

(…)

Jó lenne, ha a Gyermek

benned is megszületne,

s újra figyelni tudnál

angyali énekekre.

Szívedből újra hívás

indulna száz határra,

s nem lenne ily fagyasztó

sorsunknak éjszakája.

Menjünk hát Betlehembe,

hol vár az Égi Herceg,

ki ócska jászolágyán

szívet-lelket melenget.

Menjünk a pásztorokkal

zarándok új reménnyel,

mert angyal száll felettünk,

s útunkon ő vezérel.”

Borítókép: Korzenszky Richárd OSB