Írta: Fehér Bence történész, klasszika-filológus (Magyarságkutató Intézet)
Reagálás a Honnan ered a székely írás? című, Mandineren megjelent interjúra
Vitathatatlan, hogy nemzeti kultúrtörténetünk egyik legérdekesebb – és nagyon sok problémát felvető – kérdése a székely írás vagy közismert néven rovásírás. Itt nem arra gondolok, hogy a nagyközönség érdeklődésének homlokterében áll, bár ebben is kitűnik, hanem legszigorúbban szaktudományos jelentőségére.
Nem véletlen, hogy jelenleg is számos tudományos műhely párhuzamosan kutatja. Vásáry István, Sándor Klára és Benkő Elek kutatócsoportja mellett, mely legutóbb a Mandineren bemutatkozott a nyilvánosságnak, s az ősszel publikálta forrásgyűjteményét, a Magyarságkutató Intézet különböző szakterületű kutatói is dolgoznak ezeken a kérdéseken, a mi forrásgyűjteményünk – A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye I. – szinte pontosan egy éve jelent meg; az ELTE kutatói magyar nyelvtörténeti szempontból elemzik a rovásírásokat, a BME-n pedig az írás evolúciójának matematikai analízise folyik.
Ilyenkor természetes egyfajta rivalizálás a kutatócsoportok közt, s persze mindenki úgy ítéli meg, hogy a legjelentősebb újdonsággal az ő kutatásai szolgálnak.
A tudomány érdeke azonban az, hogy emellett legyen együttműködés is: egymás eredményeit ismerjék, értékeljék, igazítsák ki.
Ebből a szempontból sajnos a magyar rováskutatás ügye még nem áll jól: például éves írástörténeti konferenciánkra a kutatók egyik fele eljön, előadást tart, vitázik, másik felét nem tudjuk idecsábítani, bármennyire próbálkozunk. Pedig valójában azt, amit Vásáry kutatócsoportja korpusza legfőbb eredményének tart, hogy az összes hiteles emlék hozzáférhető és kutatható, legfeljebb a két gyűjtemény együtt produkálhatja, de inkább még ez sem: maga a „hiteles emlék” fogalma is viták tárgya, és egy valódi gyűjteménynek tartalmaznia kell a szerző által nem hitelesnek minősített emléket is, hiszen nem veszthetünk el a kutatás számára egy feliratot csak azért, mert esetleg éppen ott és akkor ő téved. Arról nem is beszélve, hogy újabban évi átlagban négy-öt új emléket jeleznek (itt most a székely és későavar feliratokat együtt értve), amelyek híján már néhány év múlva minden kötet szükségképpen hiányos lesz.