A farkassal akarta Wahorn a cigányokat megidézni

„Nem lehet büntetlenül szőnyeg alá söpörni semmit, ami erkölcstelen, etikátlan, bár a napokban Wahorn rasszizmust elfogadtató és népszerűsítő nyilatkozatát (hol cinkos, hol pedig tehetetlen hallgatással) sokan megpróbálták.

Most a Szaxofonozó farkas című, Józsefvárosba tervezett Wahorn szobor körül áll a bál, amely a hivatalos magyarázat szerint: »Az örök változás hullámain egyensúlyozó művész archaikus szobra, s egyben a világot bejáró, örök vándorlásban élő roma nép szimbóluma is«.

A szoborállítás ellen tiltakozik Setét Jenő, mint roma aktivista, mert szerinte ez a roma ábrázolás sematikus, és különben sem vándorolnak a magyarországi cigányok már ötszáz éve.

Erőss Gábor (nagyon kedves barátom), alpolgármester pedig úgy fogalmaz: »Wahorn magánemberként rasszista, nem bíbelődünk a Wahorn nyilatkozatainak értelmezésével, nincs vele dolgunk«.

Mindkét szobor ellen felhozott érv helytelen és veszélyes. 

A Setété azért, mert abban a korban kérdőjelezi meg a »vándorlás« (vö.) migráció legitimitását, amikor a »migrációellenes harc« a szélsőjobb politika egyik fő témája. Nem attól sematikus a Wahorn szobra, és nem azért stigmatizálja a cigányokat, mert vándorokként ábrázolja őket. Ilyen-olyan migráció mindig volt, mindig lesz, ez nem minősít egyetlen népcsoportot sem.

Míg Setét nyilatkozata a politikai narratívák és a történeti hitelesség felől megkérdőjelezhető, Erőss állásfoglalása sajnos alkotmányos alapelveket, demokratikus normákat sért. Nincs »magánrasszizmus«. A rasszizmus bűn, a rasszista indíttatású cselekmények bűncselekmények a magyar büntető törvénykönyv és a nemetközi egyezmények szerint is. Olyant felelős politikus nem mondhat, hogy »nincs vele dolgunk«. De! A négy fal közt elsuttogott rasszizmussal, a bújtatott, kódolt rasszizmussal, a rejtett, álcázott rasszizmussal is »dolgunk van«. Nem engedhetünk ennek egy millimétert sem.

Ha lett volna igazán bátor, törvényeket ismerő és tisztelő jogvédő, akkor Wahorn rasszista kijelentései, és rasszizmust népszerűsítő kijelentései miatt már rég feljelentést tett volna. Sajnálom, hogy ez nem történt meg. És szeretném leszögezni: erre én egyértelmű javaslatot tettem, s ha magyar állampolgár lennék, vagy ha az én állampolgári közösségemben történt volna ilyen kijelentés, akkor magam léptem volna. Az, hogy javaslatomra a magyarországi roma jogvédők hallgatással válaszoltak, csak úgy tudom értelmezni: tehetetlenségükben statisztálnak a hasonló kijelentéseknek, jelenségeknek. Vagy nem ismerik a törvényt, vagy nem merik számon kérni.

És akkor most nézzük, mi a baj tulajdonképpen Wahorn szobrával, amellyel kapcsolatban a művész – állítólag – visszavonta a korábbi (roma) értelmezést, és azt javasolja, tekintsük játékos, gyerekek számára is befogadható figuratív alkotásnak. Mintha az értelmezést olyan könnyen lehetne »kivonni« egy műalkotásból, ahogy Szalacsi vonta ki annak idején a vízbűl az oxigént.

Nem, ez a szaxofonozó farkas az, aminek látszik. Egy farkas. A farkas pedig a nácik által is kedvelt szimbólum. Az emberben ólálkodó, megzabolázhatatlan, alakoskodó és háborúskodó ösztönlény szimbóluma Thomas Hobbes óta. Filozófiailag kultúrtörténetileg terhelt, kódolt.

A farkassal akarta Wahorn a cigányokat megidézni, ismervén a korábbi (például a sorozatgyilkosságok idején) tett rasszista nyilatkozatait: ez egyáltalán nem meglepő.

Az alábbi képen nem Wahorn farkasa látható, hanem Rainer Opolka A farkasok visszatértek? Című szoborcsoportjának egy részlete. A műalkotást öt éve felállították először Drezdában, aztán Berlinben. A különböző farkasalakok a német társadalomra leselkedő szélsőséges csoportosulásokat jelenítik meg. Nyolc típusát azoknak, akik gyűlöletből ölnek, lincselnek. Akkor mutatták be a szoborcsoportot, amikor a 2015-ös menekültválság után, megnőtt a gyűlölet bűncselekmények száma Németországban. Az Opolka szobor köztéri bemutatása után négy évvel leplezték le a “»Farkas brigád 44« nevű szélsőséges paramilitáris szervezetet Németországban. Olyan csoportosulást, amely a keleti-fronton harcoló, civilek tízezreinek haláláért felelős náci alakulat emlékét elevenítette fel. Opolkának igaza volt: a farkasok visszatértek. Hogy kiket látunk farkasoknak: cigány ösztönlényeket, akik embernek farkasaiként uralkodnak, vagy náci ösztönlényeket, akik még erősebbek, a legerősebbek akarnak lenni mindegy is. A farkas szimbólum ezekkel a tartalmakkal terhes.

Wahorn ezt próbálja most az »átértelmezéssel« elmaszatolni. A jogvédelem, az önkormányzat meg áll, és nem érti, mi zajlik a szeme előtt, ha érti sem tud, és nem akar ez ellen kellő határozottsággal fellépni. Nem a Józsefváros drámája ez, hanem a teljes magyar társadalomé. Ilyen tehetetlenséggel statisztálunk mind a dehumanizáláshoz és a nácizmus újjászületéséhez.

Az alábbi képen természetesen nem Wahorn, hanem Opolka farkasai láthatók.”