Én szeretem a kutyákat
Arcsi, a weimari vizslánk a puszta létezésével bizonyítja és igazolja a rasszizmusunkat.
Mintegy 300 mozdony és vasúti kocsi történetét vizsgálják meg, hogy van-e köztük rasszista.
„Négyéves keresztfiam rajong a mozdonyokért. Én is így voltam ezzel az ő korában. Nagyok, hangosak, csillognak, mi kell még egy gyereknek?! Legkésőbb kamaszkorunkra általában kinőjük ezt a hóbortot, de akadnak azért sokan, akik felnőttként is buknak az ilyesmire. Nincs is ezzel semmi baj, több tonnányi guruló történelemről van szó, lelkük rajta.
Más kérdés, meddig lesz lehetőségük hódolni ennek a hobbinak. Ugyanis jó, ha megszokjuk, a fehér ember történelme, mint azt újabban állandóan a képünkbe vágják, óhatatlanul rasszista történelem. Akkor is, ha száztonnányi vasról van szó! Most a Brit Vasúttörténeti Múzeum tárlata eshet áldozatul egy egyetemi konzorcium által vezényelt, 9000 adófonttal finanszírozott projektnek, amely azt hivatott vizsgálni, milyen szerepet játszott a gőzüzemű vasúti közlekedés a fehér szupremácizmus kiépítésében, illetve a harmadik világ és az Amerikába hurcolt rabszolgák kizsákmányolásában. Érvelésük zanzásítva a következő: mivel a gyarmatokon megtermelt javakat (gyapotot, cukornádat, nemesfémeket és minden mást) gőzmozdonyok által húzott szerelvények szórták szét Britanniában, ezért elképzelhető, hogy a vasúttörténeti kiállítás néhány ikonikus mozdonyára bizony nem csak kosz és szétkenődött rovarok miriádja tapadt, hanem rasszizmus is.
Van azonban egy aprócska bökkenő. A nagy brit vasútépítési láz a XIX. század közepén ért zenitjére, viszont a britek évtizedekkel korábban (1807-ben) törvényen kívül helyezték a rabszolgakereskedelmet, majd az 1830-as években magát a rabszolgatartást is. A projekt ötletgazdái is érezték, némi magyarázatra szorul a dolog, így azzal álltak elő, hogy több korabeli mágnás is a rabszolgatartás feladása után járó állami kompenzációját fektette be a gyermekcipőben járó vasútiparba. Amelyik meg nem, az »bizonyosan rendelkezett valamiféle közvetett kapcsolattal« a rabszolgakereskedelem irányába, ha másként nem, hát úgy, hogy a rabszolgák által megtermelt javak valamelyikével kereskedett – nyilatkozta a helyi lapnak a york-i vasúttörténeti múzeum vezető kutatója. Haladó kultúrludditáinknak az szerencsére nem jutott eszükbe, hogy a sínpárok rasszista múltjában vájkáljanak, így a vonatközlekedés, egyelőre, zavartalanul folyhat tovább a szigeteken – már ameddig be nem tiltják a brit népet is.
A következő hónapokban a múzeum mintegy 300 kiállított mozdonya és vasúti kocsija történetét vizsgálják meg, hogy kiderüljön, van-e köztük rasszista… Néhány jelöltet már találtak is. A Brit Rádzs idején Indiában szolgálók például biztosan ilyenek, de annak a mozdonynak is van oka a szégyenkezésre, amelynek megépítését a bokszerlázadás leverése után Kínára mért büntetőadókból finanszírozták. A múzeum azt ígéri, egyetlen műtárgyat sem távolítanak el a kiállítási anyagból, a tervek szerint azonban mindegyiken feltüntetik majd, van-e bármi közük a »kolonialista, kizsákmányoló, imperialista expanzióhoz«. Mielőtt azt hinnénk, marginális, helyi hóbortról van szó csupán, nézzük meg a brit sajtót! Szinte nem volt országos napilap, amely az elmúlt napokban ne foglalkozott volna a témával.”
A nyitóképen: Thomas, a gőzmozdony a kiotói vasúti múzeumban. Fotó: Michihiro Kawamura / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP