Kinek a szabadsága?

„Múlt héten jelent meg Adele, korunk egyik leghíresebb énekes-dalszerzőjének új albuma. A brit művész a Twitteren adott hangot kívánságának, hogy lemezének dalait az eredeti sorrendben hallgassák, nem véletlenül alkotta meg ugyanis azon a módon, ahogy. Arra is célzott, hogy a streaming szolgáltatóknak úgyszintén figyelembe kellene venniük ezt a szempontot. Válaszul a Spotify szinte azonnal bejelentette, az albumok lejátszásánál megszünteti a véletlen sorrendben történő lejátszás ikonját. A véletlen lejátszás lehetősége nem szűnt meg, csak ehhez meg kell nyitni az albumot, ki kell választani az egyik számot, és ott máris megjelenik a random lejátszás lehetősége. Egyetlen érintéssel vagy kattintással került tehát csupán messzebbre az a lehetőség a fogyasztótól, hogy kedve szerint cincálhasson szét akár egy concept albumot is.

Ha az embert kellő mazochizmus fűti, akkor szánt szándékkal felkeresi a híroldalak felületeit a közösségi médiában és nekiáll kommenteket olvasni, szondázva, úgymond, a közhangulatot. Adele kérése kapcsán a kommentelők nem kis része amiatt őrjöng, hogy megfosztották a véletlen lejátszás szabadságától, sőt vannak, akik lenácizzák az énekest, mert kötelező meghallgatási szabályt írt elő a számukra.

Ami, ugye, nem igaz.

Véletlenül sem szeretném a kötelező oltás vagy a lezárások miatti tiltakozást egy napon emlegetni a zenehallgatással, és természetesen fenti tapasztalataim sem reprezentatívak. Mindössze arra szerettem volna célozni, milyen sokan és milyen mértékben tévesztik össze a szabadságot saját megszokásaikkal és vélt vagy valós érdekeikkel, nem mérlegelve, hogy másoknak is vannak érdekeik és szempontjaik. Miközben pedig nácizzák a korlátozások és kötelezések bevezetőit, valódi nácik igyekeznek hasznot húzni az oltás- és lezárás-ellenességből.”

Fotó: Tolga Akmen / AFP