A táncház az elsődleges, eltérő nemi szerepeken alapul

„Táncosként, a hagyományos műveltség szerelmeseként, annak társadalmi összekötő szerepében és közösségi identitás erősítő erejében hívőként az életem vezérvonala, hogy a számos repedés mentén szétszakadt társadalmunkban az összetartozás élményét szeretném erősíteni, nem pedig a megosztásét. Egyrészt, mert úgy érzem, hogy erre jobban rászorul nemzetünk, másrészt mert a műveltség,–  aminek identitásomat, boldogságomat, céljaimat köszönhetem – , az ezt követeli meg, sőt (!) –  megadja ezt a lehetőséget! Ezért nem jelenek meg olyan platformokon, amelyek bár könnyebb megélhetést biztosítanának , de valamilyen gondolat-idológia-rendezőelv mentén akárcsak kicsit is kisajátítanák ezt a kultúrát, és ezzel csorbítanák az én víziómat. De vannak események, amikor a műveltség lényét, lényegét, vagy a létének feltételét jelentő szellemi környezetet éri olyan karakteres beavatkozási kísérlet, hogy olyankor nem megszólalni nem csak bűnös gyávaság és álszentség, hanem elmulasztott védelmi kötelesség.

A 444.hu LMBTQ-s táncház provokatív megfogalmazású cikke alapján saját megítélésem alapján méltán gondoltam elérkezettnek az időt, amikor a nyugati cancel culture mozgalmak ijesztő jelenségei után saját hagyományos műveltségünk lényegét érintő »átértelmezési« kísérlet nulladik mérföldkövének, előszelének láttam ezt a jelenséget. De már első megfogalmazásom során is kiemeltem, hogy a kezdeményezők valószínűleg nincsenek tudatában annak, hogy milyen félelmeket ébreszthetnek föl. Ezért örültem, hogy Oláh Balázs, az esemény egyik tánctanára a kiírásom után rögtön fölkeresett, és bebizonyosodott rögtön, hogy az ő részükről a cancel culture fogalma alá tartozó semmiféle szellemi agresszió fel sem merült. Ők csak néptánc foglalkozást szerettek volna tartani az LMBTQ közösségébe tartozó embereknek, majd megjelent egy újságíró, aki saját (ill. portálja) szája ízére formálta az esemény kommunikációját, és a cikk kapcsán saját nyilatkozataik változtatási jogát is megtagadta az esemény szervezőitől! Ahol ilyen komoly médiaetikai vétség is megtörténik, ott látszik, hogy komoly kultúrharcról van szó.

Ezek fényében, a mostani álláspontom, – amely kevésbé lesz népszerű – ,  de nem is azért ez a véleményem: Ha ez a kezdeményezés nem akarja átcímkéztetni, újraértelmeztetni ennek a műveltségnek a lényegét, karakterét, hanem önálló kezdeményezésként megmarad, hajrá! De azt el kell fogadni, hogy ez a szerves fejlődésében lezárult önkifejezési nyelv, és ennek kortárs nyelvként élő táncházas használata az elsődleges, eltérő nemi szerepeken alapult, alapul, és mindig is ezen fog alapulni! Szülessen verzió más szexuális orientáltságú embereknek is, nem zárunk ki senkit ebből a kultúrából, mert nem tehetjük, és nem is akarjuk! De a két elvet nem lehet elegyíteni. Ezzel a témát magam részéről lezártam, nem akarom vele se a jobbos sajtót végighaknizni, se semmilyen antimozgalmat alapítani, se az LMBTQ mozgalomról nyilatkozgatni. A népzenére, néptáncra- hagyományos műveltségünkre továbbra is közös szellemi és indulati alaprajzként tekintek  (ahogy Csoóri Sándor mondta), - és mindnyájunk közös szellemi és lelki társadalmi szerződésére, alkotmányára.  Olyan anyanyelvként tekintek rá, amely nem csak értelmet ad ember és ember közti kapcsolatnak, mint a nyelv, hanem közös érzelmet, közös lelki alapot, bármilyen identitású, és bármillyen közösséghez és értékrendhez tartozó személyről is légyen szó. Nem szeretném, ha ennek kapcsán most beindulna az LMBTQ témáját övező felhergelt közbeszéd, közös műveltségünkre tekintettel kérem, hogy ne ezt tekintsük ilyen fórumnak.”

Fotó: MTI/Mohai Balázs