Sokan, mégis kevesen

2021. október 29. 21:18

A pedagógus-béremelésről.

2021. október 29. 21:18
null
Lannert Judit
Magyar Narancs

„A két pedagógus-szakszervezet négy pontban foglalta össze a napokban legfőbb követeléseit, ezek közt szerepel a pedagógusok bérének emelése és a munkaterheinek csökkentése is.

Úgy tűnik, ez már a kormány szintjét is elérte, Orbán Viktor óvatosan 10 százalékos béremelés jövőbeni lehetőségét ígérte meg. Ez viszont biztosan nem lesz elég arra, hogy érdemben javítson a fő problémákon: az alacsony bérek mellett a szakma gyenge presztízsén és a magas munkaterhelésen.

A pedagógusbérek lemaradása Magyarországon nem új keletű, de annál súlyosabb gond: az OECD legfrissebb jelentése szerint (Education at a Glance) a tanári fizetések – vásárlóerő-paritáson mérve – Magyarországon a legalacsonyabbak. A korábbi jelentős bérrendezések hatása is mindig gyorsan elolvadt. Legutóbb a pedagógus-életpályamodell 2014-es bevezetése hozott emelkedést, de a minimálbérhez kötés megszüntetésével 2020-ra oda jutottunk, hogy a nemzetgazdasági átlagkeresetnél (tehát nem csak a diplomások kereseteinél) 2020-ban már több mint 10 százalékkal alacsonyabb volt a pedagógus-átlagkereset.

Egyre több iskolában tapasztaljuk: lassan nem lesz, aki tanítsa a gyerekeinket. A KSH 2021 első felében 6600 be nem töltött pedagógus-álláshelyet tartott nyilván, és ami ennél is nagyobb baj: pedagógusképzésre is egyre kevesebben jelentkeznek.

A magasabb bérekből persze nem következik automatikusan az oktatás magasabb minősége (és fordítva). Észtországban sem magasak a bérek, az oktatásuk mégis jóval eredményesebb a magyarnál. Nálunk a béreknél is nagyobb probléma a pedagógus­szakma alacsony presztízse. Az elismertséget jobban mutatja, hogy az adott országban a többi diplomáshoz képest mennyit keresnek, mint az, hogy mekkora a bérük a világ más tanáraihoz képest. Az Egyesült Államok pedagógusai például bár nemzetközi összehasonlításban jól keresnek, a fizetésük jóval elmarad saját országukon belül a diplomások átlagkeresetétől – a tanári pálya presztízse nem is olyan magas. A Varkey Alapítvány globális tanári státuszindex-kutatásában Magyarország azon tíz ország egyike, ahol az összetett mérőszám alapján a legkevésbé megbecsült a pedagógusi szakma. A magyar pedagógusok bére nemzetközi összehasonlításban jóval alatta marad a diplomások bérének (a 60 százaléka, míg az EU-átlag 90).”

Fotó: MTI/Varga György

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ittésmost
2021. október 30. 18:21
Igen. Nagyon nem egyszerű, valóban. Köszönöm a beszélgetést!
ittésmost
2021. október 30. 17:08
Sok rossz tanár van (mellesleg, nekem talán szerencsém van, de sok jó tanárom IS volt, akikre hálával gondolok, a rosszakra meg nem nagyon gondolok, "futottak még" kategória) Ez a fenti elméleted: helyes. Bölcs. Bagoly. De a gyakorlatban hogy képzeled?- a rissz-rossz kölök nő, mint a gomba, nem tudja kivárni ennek az elméletnek a megvalósulását. Nem beszélve a rohadt ellenségnek odadobott koncról, amin igencsak rágódni fognak a szavazás előtt. Ez a kérdés el lett hanyagolva. Pedig nagyon fontos - és ezt tudják pl. finn oktatásban - a jövő a kezük közt formálódik. Méltatlan a fizetésük. És fáradtak - aki gyerekekkel foglalkozik, tudja, hogy évről évre egyre nehezebb. Egy konferencián - 5 éve azzal kezdte a tanítónő: hogy most indított osztályában MINDEN gyerek elvált, csonka családban él. A 'sajátos nevelést' igénylők száma is évről-évre nő.
tevevanegypupu
2021. október 30. 15:02
Most nyilatkozott épp Jámbor,Karácsony szószólója,mit gondol 1919-ről..gondolom a lelkes, alulfizetett pedagógusok tanították neki..
Salexa
2021. október 30. 13:54
Telljesen egyetértek a béremeléssel. Több pénzt a pedagógusoknak akik gyerekeinket nevelik. De ettől függetlenűl, ezt számon lehettt volna kérni a többi kormánytól is, nem csak az Orbán kormány a húnyó hogy ilyen alacsonyak a bérek. Ő legalább próbált emelni, mégha nem is eleget. És még valami, amikor a gyerekemtől hallom és olvasom , hogy a tanárok politizállnak, kormányellenes DK-s tüntetésre küldik a gyerekeket, akkor inkább ellenszenvet váltanak ki mint együttérzést. Nem lehetne kihagyni a politikát a gyereknevelésből? Kell oda?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!