Szakítva Széchenyivel

„Az első Orbán-kormány idején Széchenyi-tervnek nevezték el a fejlesztési pénzek állami osztogatását. Alighanem azért tették ezt, mert a gazdaság fejlesztésében példaképnek tekintették Széchenyi István felfogását. Amikor 2010-ben újra kormányra kerültek, Új Széchenyi-tervként jelölték meg az állami fejlesztési pénzek osztogatásának keretét. Nem igazán gondolták végig a dolgot, hiszen köztudott: Széchenyi azok közé a nagy magyarok közé tartozik, akik követendő példát láttak a Nyugatban. A magyar reformgondolkodás már Széchenyi előtt is, és Széchenyi óta is mindig példaként tekintett a Nyugatra, ellenségként a nacionalista és kommunista önkényuralmak tekintettek rá.

Orbán a Fidesz egyik káderképzőjének, mondhatni a Fidesz Lenin-intézetének tanévnyitóján minden korábbinál egyértelműbben, elvi síkon mondta ki: számára immár nem példakép a Nyugat, hanem lesajnált, elutasított idegen világ. Azt mondta, hogy a nyugatiak, akikkel ő állítólag beszélget, »[ú]gy hiszik, hogy miután évtizedekig kimaradtunk a nyugati közösségből, mi egyszerűen csak hátrébb tartunk, de majd biztosan felfejlődünk hozzájuk. Nem értik, hogy valójában egy mély kulturális, geográfiai, geopolitikai és filozófiai különbségről van szó, amelynek semmi köze az általuk elképzelt történelmi fejlődéshez. Itt, a latin és ortodox szellem határvonalán, a nyugati és orosz világ határmesgyéjén, a keresztény és a muzulmán civilizáció törésvonalán, itt az élet súlyosabb, a tétek mindig nagyobbak, az emberek, a népek és a nemzetek önképe mindig kontúrosabb. (…) Itt úgy alakul az élet, hogy a közösség, a nemzet minden tagjának munkája és személyes életteljesítménye összeadódik a küldetésünk teljesítésének nagy közös erőfeszítésébe. Minden gyermek újabb őrhely, minden becsülettel elvégzett munka és produktív élet nagy hozzájárulás a közös magyar vállalkozáshoz, a sokszáz éves hivatásunk teljesítéséhez. Ezért vagyunk olyanok, amilyenek.«”

Nyitókép: MTI/Beliczay László