„Az elmúlt húsz évben a világgazdaságban egyre gyakoribbá váltak a pénzügyi válságok. 2000 áprilisában összeomlott az amerikai technológiai tőzsde, 2007–2009 között globális pénzügyi válsággá tágult az Amerikából indult pénzintézeti válság, 2010 tavaszán jött a görög válság, majd 2011–12-ben az eurózóna válsága.
2020-ban beütött a Covid–19, de az előző válságokból tanult a világ, így a pénzügyi válság most elmaradt. Ennek ára azonban az, hogy a világgazdaságban mindenhol pénzügyi buborékok alakultak ki, a jegybankok mérlege felduzzadt, nőttek az államadósságok és a költségvetési hiányok, valamint a gazdasági helyreállítás dinamikája inflációt gerjeszt. Minél gyorsabb a helyreállítás, annál nagyobb az átmeneti inflációs nyomás.
A következő pénzügyi válság itt kopogtat, nem az a kérdés, hogy jön-e, hanem hogy mikor és hogyan érkezik meg.
Ezért aztán keresni kell a kulcsot, ami jól zárja a kapukat a válságok elől. Első pillantásra ezt a kulcsot a jegybankok jelentik, mert minden gazdaság a jegybanki mérlegek növelésével védte ki a mostani válságot és annak pénzügyi válságba való átfordulását. Mi is ezt tettük.
Ennél azonban árnyaltabb a helyzet, hiszen az eurózóna északi és déli országaira azonos pénzügyi védőhálót alkalmazott az Európai Központi Bank, mégis a déliek kifejezetten rosszul, az északiak pedig náluk jobban jöttek ki a válságból. Térségünkben a baltiak, a lengyelek és a románok jobban kezelték a válságot, mint a többiek, köztük mi, magyarok.