Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
A gyónás legyen ez a rövid kis írás.
Tisztességes ember ilyet nem tesz, nem hát, nyilván éppen ezért nem kerül oda, ahol most én vagyok, az utcára, hajnalban-hűvösben, őszelő idején, még sötét van, olyan korán van, bár lesz vagy hat óra, mire rendesen felkel a nap, viszont cserébe szemerkél az eső, a zsebemben meg kétszázasok, amik minden léptemre össze-összecsörrennek,
már persze vagy jó tizenöt-húsz éve, amikor kezdtem ezen a téren a pályafutásom, most meg ennyiért a boltban sincs, legfeljebb leárazva valamelyik lóhúgyízű kamunémet borzalom, láttam is múltkor, a buszon egy amúgy jólszituáltnak tűnő férfi is olyasmit ivott, pedig egész jószabású öltöny volt rajta, nem holmi bolyhos rövidnadrág, frissen sárbamártott cipővel, mint most rajtam, biztos valami szabadnapos, félsikeres ügynök volt, fél lábbal még biztonsági őr, fél lábbal már sziauram szintről azúr-gyémánt szintre lépett menedzser a Giza und Kheops GmBH-nál, hogyne, ezek néha keresnek, akkor beruháznak egy jobb öltönyre, a csúcson még kitüntetést is kapnak a külvárosi művház pódiumán attól a közundorban álló, csak titokban rohadéknak nevezett rohadéktól, aki még időben szállt be a piramisba, és nem most, hanem tíz éve volt érettségiöltönyös hülyegyerek, de ez a fickó meglehetett vagy ötven, hát, nem minősíteném a dolgot, főleg nem a sörét, pedig én is voltam, mondjuk, diák, de Soproni alá sosem adtam, vagy legalábbis igyekeztem nem adni, természetesen ez már jócskán a múlt, akkor még az éjszakázást meg a csípős hajnali levegőt is jobban bírtam, még jó hogy, de amilyen hülye vagyok, most meg a pulóverem sehol, de legalább mindjárt itt van ez a rohadt bolt, és hál’ Istennek nyitva is van,
de talán mégsem egészen van veszve minden, lelassítok végre, félig átázva, pont eddig siettem, de legalább most lesz fedél a fejem fölött, amíg beszerzem a szükségest, naná hogy pont kétszer annyi, mint egy rendes boltban, de végtére is megérdemlem, ez afféle sorstól kapott büntető-felár, ami nekem jár, rám talán már az eladó sem úgy néz, kezicsókolom, mint egy tisztességes emberre, talán a bűntudat félszegsége, talán a félig önkéntes számkivetettség fénye, amely tükröződik opálos tekintetemen, borostámon, őszintétlen mosolyom közepette kivillanó, mosatlan fogaimon szemcsés tapintású, de relatíve friss lepedékkel, és bár mindez rendkívül drámaian hangzik, de a valóság az, hogy tulajdonképpen a világon semmi tragédia nem történt, csak éjszaka, bizonyos betűk és írásjelek (szerintem) megfelelő sorrendbe rendezése közepette, egy kibogozhatatlan hivatkozás felett érzett
egyébként különösebben nem is finom édességet, mert hát eleve háromfelé osztani hogyan is lehetne négyet, ha meg már túlettem a dolgot, igazán mindegy, na de visszatérve a lényegre, dolgom végeztével, hajnalban indultam a sarki éjjelnappaliig, hogy vegyek helyette másikat, s ne terhelje senki lelkét az esetleges megkárosodás elvi lehetősége sem holmi kósza reggeli ígérgetésem nyomán, miszerint majd hozok én másikat – mert alapjában véve mégiscsak tartozom ezzel magamnak, aki, ha már nem is az, de egy tisztességes ember volt, valamikor, úgy négy tejszelettel ezelőtt, ez pedig afféle bűnbocsánatnyerő zarándoklatnak is felfogható, a gyónás meg legyen ez a rövid kis írás, amelyben igyekeztem feladni meglehetős mennyiségű labdát a tisztelt kommentszekciónak is.