A magyarok, akik százezer lengyel menekülését tették lehetővé, saját fizikai létüket és országuk biztonságát gondolkodás nélkül kockára téve, 1939 őszén-telén, azután, hogy Hitler hadait követően Sztálin is megtámadta a két rablóhatalom között már eleve felosztott Lengyelországot. A magyarok, akik – a világon egyedülálló módon – egy egész falut építettek fel a semmiből a görög menekülteknek. Amire persze mondhatjuk, s így is volt, hogy ez a kommunista diktatúra parancsára történt – csakhogy azóta több modell-, módszer- és rendszerváltás is történt, ám az itt élő, nagyobb lélekszámú, a miénktől erősen eltérő kultúrájú görög közösség az eltelt jóval több mint fél évszázad alatt soha nem találkozott az elutasítás, a xenofóbia legkisebb jelével sem – úgy, hogy a baloldaliságukról híres görög migránsok előszeretettel álltak be börtönőrnek 1956 után. A magyaroknak volt elég bajuk, nem foglalkoztak ezzel. Így aztán nyugodtan, háborítatlanul éldegélhetnek a görög menekültek a mai napig az »idegengyűlölő« magyarok hazájában, annak kellős közepén. Ezek a magyarok, a tanulatlan/manipulált ember szerint: idegengyűlölők.”