„A normális melegek Trumpra szavaznak” – áll a bál J. D. Vance kijelentése miatt
A közösségi médiában megindult a találgatás, hogy ki számít bele a „normális meleg pasi” kategóriába.
A sport egyre inkább a totalitárius rendszereket idéző módon válik politikai csatatérré.
„Vezeklés a múltért, elégtétel a Brexitért, politikai állásfoglalást kifejező karszalagok. Néhány jelenség az utóbbi hetekből, amelyek arra utalnak, hogy a 2021-re halasztott labdarúgó Európa-bajnokság során olyan mértékben értelmezték aktuális politikai eseményként a torna mérkőzéseit, ami talán a hidegháború utolsó szakaszában, az 1980-as évek csonka olimpiái idején volt ennyire látványos a sport világában. A sport több szálon, rendkívül szorosan kapcsolódik a politikai folyamatokhoz, ami önmagában nem jelent új megállapítást, a nyugati világban ez a helyzet adottságnak tekinthető. Az újdonságot elsősorban az jelenti, hogy milyen intenzitással léptek át a politikai küzdelmek a sport területére az utóbbi években, amely folyamat az Eb-nek is olyan tartalmat adott, ami a korábbi tornákat nem jellemezte.
Az európai kultúrában a sport közösségi szerepe több mint 2500 éve kiemelt jelentőségű. A sport területén minden olyan kérdés megjelenik, ami az egyéni teljesítmény jelentőségével és elismerésével, az egyén és a közösség kapcsolatával, továbbá a különböző közösségek rivalizálásával, konfliktusaival foglalkozik. A századfordulón a nemzetállamok felismerték, hogy milyen lehetőségek rejlenek a kialakuló modern sportélet felkarolásában, ezért az egyesületek mellett a nemzeti keretek váltak meghatározóvá a nyugati világban, amely mintát később más régiók is átvették.
A 20. század második felében pedig a sport állami támogatását egyre gyakrabban használták más, önmagán túlmutató célkitűzések (pl. városrészek rehabilitálása, városmarketing, deviáns társadalmi jelenségek visszaszorítása) megvalósításához, ami azt eredményezte, hogy a sport társadalmi, gazdasági és kulturális szerepe, így szoros kapcsolódása az államhoz és a politikához olyan országokban is központi jelentőségűvé vált, amelyeket a korlátozott állami szerepvállalás és a szabad piac példáinak tekintünk. Így elkerülhetetlen, hogy az az ideológiai harc, amely az utóbbi években a nyugati világ politikai életét meghatározza, megjelenjen és átitassa a sportszervezeteket és sporteseményeket is. Az újdonságot elsősorban az jelenti, hogy milyen intenzitással léptek át a politikai küzdelmek a sport területére. (...)
Akik a politikai érdekektől féltik a sport jövőjét, azt jól érzékelik, hogy a sport egyre inkább a totalitárius rendszereket idéző módon válik politikai csatatérré. Ennek a küzdelemnek pedig az a tétje, hogy milyen közösségben fogunk élni a jövőben.”