Életemben ilyen gonosz kritikákat nem kaptam

„Mikor merült fel önben először, hogy filmet csinálna A feleségem történetéből?

Amikor 1989-ben itt voltam Cannes-ban Az én XX. századommal, már megvolt a forgatókönyv első verziója. Iszonyú nagy lendület volt bennem, úgy jöttem ide, hogy az lesz a következő filmem. Csak nem kaptam meg a jogot.

Milyen érzésekkel ült be több mint harminc évvel később Cannes-ban a kész film premierjére?

Az ember egy filmpremieren mindig elsőfilmesnek érzi magát. Akkor látja az ember, hogy mit is csinált. Tulajdonképpen ott és akkor születik meg a film. A feleségem története premierje egy igazán nagyon-nagyon jó vetítés volt. A közönség nagyon pontosan vette a filmet: akkor nevettek, amikor mi szerettük volna, akkor csöndesedtek el, amikor valóban egy intim pillanathoz értünk. És ez nem hazudik. Nem ment ki senki, pedig Cannes nem egy udvarias hely, búúúzni is szoktak.

Van valamilyen babonája ilyenkorra?

Van egy kis aranynyuszi bross, ami valamiért fontos nekem. Mielőtt mentünk a vetítésre, előkészítettem, hogy majd felteszem, de aztán nem találtam a szobában. Teljesen kiborultam. Én magam is csodálkoztam rajta, mennyire. Aztán az utolsó percben meglett. Ha már ilyesmiről beszélünk, valamit mutatok. Ez egy tibeti pénz volt, csak már teljesen elkopott. A Simon mágus után sétáltam a Király utcán, és épp nagyon le voltam törve. Az ember életveszélyesen beleteszi a lelkét egy-egy filmbe, pláne, ha nem szakmányban csinálja őket, és az a film külföldön nem kapott olyan meleg fogadtatást, mint vártam. Sétáltam az utcán, valaki odajött, és azt mondta, hogy ezt a kis tibeti pénzérmét a film miatt adja, mert nagyon fontos neki. Azóta hordom a nyakamban.

És azóta már felvértezte magát a negatív kritikák ellen? Az angolszász kritikusoknak nem sok jó szavuk volt A feleségem történetéről.

Életemben ilyen gonosz kritikákat nem kaptam, mint most az amerikaiaktól. Persze mindig egy gyomorszájon ütés, ha negatív kritikát kap az ember. Felvértezni nem tudod magad ellene. De ez része a szakmának, együtt kell vele élni, fel kell dolgozni. Arra fókuszálok, hogy tartsam a lelket Gijsben (Gijs Naber, a film férfi főszereplője – a szerk.), aki teljesen megborult attól, amiket írtak róla. Nagyon nagy ütés volt, most ezt kell megemészteni. Remélem, egyszer majd megértem, hogy mi volt ez az indulat.”