A magánélet nem ránk tartozik, de a teremtés rendjét védenünk kell!

„Napjaink elsőszámú politikai vitatémája az ún. LMBTQ-kérdés. Ebben az ügyben csak akkor fogunk tisztán látni, ha figyelembe veszünk egy áthághatatlan törvényszerűséget, a teremtett világ rendjét. Ez minden nehéz kérdésben eligazít, többek között szól például az emberi személy szabadságáról. Ez azt is mondja nekünk, hogy az embernek vannak magánügyei, amik a magánélet körébe tartoznak, amibe a közösségnek (államnak, társadalomnak) nincs beleszólása. Ide tartozik az általánostól, a természet rendjétől eltérő szexuális magatartás is. Tudjuk, hogy ezt ma Magyarországon törvény is biztosítja.

Mit mond még az emberről a természet rendje? Az ember férfinak és nőnek születik. Mindketten részesei az azonos emberi méltóságnak, de természetük különböző. Találkozásukból új élet születik, ez biztosítja az emberi nem fennmaradását. Ennek kell érvényesülnie az emberi közösség életében. Ami ettől eltér, a magánélet körébe tartozik. Ilyen értelemben a jogokat nem vitatjuk. (Az ügy erkölcsteológiai megközelítése más kérdés. Az nem a különböző hajlamokat, hanem a megvalósult gyakorlatot veti össze az ide vonatkozó morális normákkal.) Ha a jogokat nem is vitatjuk, az erőszakos propagandát nem tudjuk elfogadni.

Beer Miklós püspök, akinek szavait a baloldal előszeretettel idézi, ebben a kérdésben világosan fogalmaz a HVG-nek adott nyilatkozatában. A »szexuális identitás-problémával küzdőket« el kell fogadnunk, de »zavar bennünket, ha az LMBTQ gondolkodás propagálásával találkozunk, mintha ez lenne az ideális emberi élethelyzet«. Az egyneműek kapcsolata és a házasság közötti alapvető különbségről is kimondja véleményét, amit az interjú így közvetít: az egyház igyekszik könyörületes maradni, de azt nem tudják elfogadni, hogy a homoszexuális párokat is házasoknak tekintsék, ahogy azt sem, hogy gyermekeket fogadjanak örökbe. Ha onnan indulunk ki, hogy a heteroszexuális kapcsolat célja a házasság és családalapítás, az efféle kijelentéseknek nincs is értelme – fogalmaz a püspök.

Ha tehát tiszteletben tartjuk a személyes szabadságot és az egyéni lelkiismeretet, és nem firtatjuk, hogy mi van a zárt ajtók mögött, de feltesszük a kérdést, mi vezetett az erőszakos propagandához és a természetestől eltérő életforma dicsőítéséhez, akkor a hagyományos európai normák keretéből kitört és eltorzult ideológiával találkozunk. Ez az ideológia nem kevesebbet tűz ki célul, mint a társadalom gyökeres átalakítását. Első lépésként célba veszi az identitást adó közösségeket, mint a hagyományos családot, a sokszínű nemzeteket és a normákat közvetítő egyházi közösségeket, sőt, mint látjuk a férfi és a nő különbözőségét is. Az említett ideológia tetszetős szövegezésben, sokszor emberi jogi köntösben, nagy anyagi támogatással működő szervezetek és a liberális média közvetítésével sikeresen befolyásolja nemcsak a nyugati világ politikai elitjét, de jelentős tömegeket is. Gyakran találkozunk a normalitás határát átlépő jelenségekkel. Csak abban bízhatunk, hogy egyre többen rájönnek, az irány rossz, kár volt az útjelző táblákat kidönteni.”