Kajángula fejedelem és a BLM

2021. június 15. 07:10

Még nem jutottunk el az agymosásnak arra a szintjére, amely már Niedermüllernek is megfelelne.

2021. június 15. 07:10
Bánó Attila
Bánó Attila
Magyar Nemzet

„A szélsőséges BLM-mozgalom alaptétele abból indul ki, hogy a fehérek bűnösök, mert egykor közülük kerültek ki az afrikai rabszolgákat elszállító rabszolga-kereskedők. Csakhogy a BLM-aktivisták egyetlen szót sem szólnak a modern kori rabszolgaságról, amelynek haszonélvezői nem köthetők egyetlen bőrszínhez. A Global Slavery Index (a modern rabszolgaság globális tanulmánya) 2018-as kiadása szerint a világon körülbelül negyvenmillió ember él rabszolgasorban. Afrikában − becslések szerint − 9,2 millió ember. Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) megállapította, hogy ma több mint háromszor annyian élnek mások kényszere alatt, mint ahányat elfogtak és eladtak a transzatlanti rabszolga-kereskedelem több száz éve alatt.

A BLM aktivistáit ez persze nem érdekli, hiszen Nyugaton bőségesen akadnak olyanok, akik olyannyira elfogadják és támogatják a fehérellenes mozgalom nézeteit, hogy térdepléssel is kifejezik hódolatukat. Nem tudják – honnan is tudnák? –, hogy 1849-ben, a rabszolga-kereskedelem „fénykorában” egy Magyar László nevű utazó eljutott a mai Angola területén fekvő Bihéországba. Felkereste a fővárost, Kombá­laan-Bihét, ahol meglátogatta Kajája Kajángula fejedelmet. Útleírásában rögzítette a fejedelem hozzá intézett szavait (Magyar László afrikai utazásai, Bp., 1985): »Igen megtiszteltél, fehér ember, az irántam mutatott bizodalmaddal, hogy megvetve a kényelmet, melyet otthon, gazdag földijeid között élveztél, közénk jöttél, s részt akarván venni ügyeinkben, köztünk megtelepedtél. […] Oltalmamba fogadlak, s jaj annak, ki téged személyedben vagy birtokodban bántani mer; az őseink­től ránk hagyott s általunk mindig szorosan megtartott mukombe jogot ezennel megadom neked, s népeim ezt elismerni tartoznak.«

A fejedelem ezután Magyar László hazája felől érdeklődött, majd sajnálkozva szólt az afrikai emberek szerény képességei­ről, melyeknél fogva csak némely hitvány mesterséget képesek megtanulni. Úgy vélte, ez az oka annak, hogy nélkülözniük kell minden hasznosat és szépet. Megjegyezte: »Hidd el, barátom, az Isten a fehéreket a gazdagság és szövetek urává, a feketéket pedig szegény ördögöknek teremtette!«

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. június 15. 10:29
"A 16. és 19. század közötti becslések szerint több mint egymillió férfit, nőt és gyereket hajtottak rabszolgasorba az EURÓPAI partoknál portyázó észak-afrikai kalózok. Adam Nichols kultúrtörténész, a Marylandi Egyetem docense számol be a BRIT rabszolgák sorsáról a BBC History magazin hasábjain." "A 16. század elejétől a 18. század végéig több tízezer britet tettek rabszolgává az észak-afrikai székhelyeikről kirajzó hírhedt berber kalózok." https://index.hu/tudomany/tortenelem/2017/02/24/egymillio_rabszolgat_ejtettek_a_berber_kalozok/ A Robinson Crusoe regény azzal indul, hogy a főhőst rabszolgaságba hurcolják, ahonnan évek múlva tud megszökni. Ismét hajósnak áll, ezúttal olyan hajón szolgál, ami feketéket szállít rabszolgának Amerikába. Az Orinoco deltájában elsüllyednek, csak Robinson éli túl. De ezen idő előtt is, gyakorlatilag végig az egész középkor során fennmaradt a rabszolgatartás gyakorlata. Sokáig Európában is, a keresztény államok megalakulása után is. Később a muszlim piacokra vittek rengeteg európait, leginkább szláv területről (maga a szláv szó is rabszolgát jelent). A tatárok és törökök kiürítették Magyarországot, tömegével hurcolták el az embereket rabszolgának. A huszadik században a nácik, de őket bőven felülmúlva a kommunisták folytatták a rabszolgatartás gyakorlatát, sok tízmillió embert halálra dolgoztatva. KÍNÁBAN (és Észak-Koreában) EZ A RENDSZER A MAI NAPIG NYÍLTAN FENNMARADT. És ezen felül vannak azok a munkahelyek, amik csak kvázi nevezhetők rabszolgaságnak, de sunyin senki sem fogja őket odaszámolni, pl dél-olasz farmok: Román rabszolganők termesztik a zöldségeket Olaszországban az EU országainak https://444.hu/2017/03/12/roman-rabszolganok-termesztik-a-zoldsegeket-olaszorszagban-az-eu-orszagainak Vagy olasz házicselédek, akiket rabszolgasorban tartanak: Ilyen a huszonegyedik századi rabszolgaság Nyugat-Európában https://magyarnemzet.hu/archivum/hetvegi-magazin/ilyen-a-huszonegyedik-szazadi-rabszolgasag-nyugat-europaban-3877959/ Ezek a nők szexuálisan is telejsen ki vannak szolgáltatva a gazda kénye-kedvének. És teljesen ki voltak szolgáltatva a cselédek is, őket is lazán be lehet sorolni a rabszolgák közé, vagy a mezőgazdasági cselédeket (ld Illyés: Puszták népe - a szexuális kiszolgáltatottság ott is normának számított). Ha ehhez még hozzászámítjuk az adósrabszolgaságot, a hitelek miatti teljes kiszolgáltatottságot, akkor elmondhatjuk, hogy a fehér emberek nagyon jelentős része él valamilyen szinten olyan fokú dresszúrában és kötöttségben, ami elől ugyanúgy nem képes elmenekülni, mint a rabszolgák, és ugyanúgy nincs semmiféle önállósága az élete felett. Hja igen, és akkor a cigányok csicskáit, vagy a "klasszikus" szexrabszolgaságot (nyugaton munkát ígérnek, aztán más lesz belőle) még bele sem számítottam. És itt mind csak európai vagy észak-amerikai fehérekről volt szó.
merkur
2021. június 15. 09:14
Azokról az afrikai törzsekről (Dahomey) nem is beszélve, akik a többieket adták el rabszolgának. A kapott pénzből fegyvert vettek és így biztosították a térségben technikai fölényüket. Így még több feketét adhattak el rabszolgának ... és így tovább egészen a XIX századig, amikor az európai gyarmatosítók leverték "virágzó államukat"
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. június 15. 09:03
Az USA-ban minden volt rabszolga leszármazottjának nyitott a lehetőség, hogy állami támogatással visszatérjen az anyakontinensre.
Kanmacska
2021. június 15. 08:53
Hát igen. Kevés nagy találmány született Fekete Afrikában, néger kútfőből. én pl. egyet sem tudok. Egyesek szerint a fehérek jelenléte nélkül Afrika gyorsan visszasüllyedne a kőkorszakba. Nem vagyok rasszista, csak eszembe jutott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!