Egy évvel a járvány kezdete után a nőknek nem rádiós humorizálásra lenne szüksége, hanem érdemi segítségre

„Nem csak az a sértő, hogy a miniszterelnök még mindig alapvetőnek gondolja, hogy az úgynevezett reproduktív munkákat minden magyar háztartásban csakis nők végzik el (munkába el sem járnak), hanem az is, hogy az életünket felforgató járvány egy éve után ebben a formában és ennyit sikerült mondania az otthonaikban fizetetlen munkát végző nőknek. Dicséret mögé bújtatott szexizmussal – hasonlóan ahhoz, mint amikor 2018-ban Nőnap alkalmából pár szál virággal meglátogatta a Parlament konyhájában dolgozó szakácsnőket.

Arról mi is beszámoltunk, hogy a járványügyi korlátozások és az otthonmaradási kényszer hatására megnőtt a családon belül, főképp nők ellen elkövetett erőszakos esetek száma. Az ENSZ tavalyi, átfogó felmérése is alátámasztja a miniszterelnök szavait: a járvány következtében kialakult új helyzet nemhogy egyenlőbbé tette volna a reproduktív munkák eloszlását a nemek között, hanem tovább rontott rajta. De a gazdasági válság következtében a nők jóval nagyobb arányban vesztették el munkájukat is, mint a férfiak, illetve nagyobb részük végez olyan munkát, amely a gondoskodáshoz kapcsolódik, így a frontvonalban zajlik (például ápolás).

Tehát valóban a lányokat, asszonyokat, nőket gyötörte, gyötörhette meg leginkább a járvány, ám az ebből fakadó feszültséget és hátrányokat nem fogja csökkenteni sem egy anyák napi távirat, sem egy humorizáló rádiós bejelentkezés. Az ő terheiket az csökkentené, ha egy olyan országban (rendszerben) élhetnének, ahol nem az a prioritás, hogy az alkotmányba beleírják: az apa a férfi, az anya a nő, hanem ahol megfelelő áldozatvédelmi rendelkezéseket vehetnek igénybe, vagy ahol nincsenek kitéve a szülészeti erőszaknak.”