„Elvtelen és álszent a Fidesz és a balliberális tömb politikusainak az aggódása a Facebook cenzúrája miatt, hiszen a Mi Hazánkat és annak elnökét már évek óta és nagyságrendekkel jobban sújtja ez az elképesztő gyakorlat, és ezt senki még csak szóvá sem tette. Most csak a Facebook profitéhsége látszik, hogy a pártok költsenek náluk hirdetésre milliárdokat, ha meg akarnak jelenni a követőik hírvonalán, miután a koronavírusból hasznot húzó multicég felbátorodott azon, hogy a Mi Hazánk Mozgalom által szorgalmazott járványszolidaritási adóját nem támogatja a többi párt.
A politikusok most tiltakoznak, de nem a demokráciát meg a szólásszabadságot féltik valójában, hanem csak saját magukat. Csak az érdekli őket, hogy a saját propagandájukat minél több emberhez eljuttassák, hiszen csendben voltak, sőt magukban még örültek is, amikor egy megválasztott polgármester, egy párt listavezetőjének több mint 200 ezer követővel rendelkező oldalát minden előzmény nélkül, minden demokratikus elvet feladva, egy választási kampányban törölte a cenzúra, sőt a nevét sem írhatjuk le két éve.