De akkor most miért nem ott, hanem az amelletti Karmelitában van a kormányfő, és miért került a köztársasági elnök a Sándor-palotába?
Orbánék nem 2018, hanem már az első Orbán-kormány ideje óta következetesen képviselik azt ebben a szimbolikus politikában is, hogy folytonosságot szeretnének teremteni, de nem a kifejezetten a Horthy-korral, hanem a kommunizmus és a nyilasok előtti állapottal. Ezért a Sándor-palotából kormányfői hivatalt szerettek volna csinálni újra, de 2002 után nem akart oda beköltözni Medgyessy Péter, így az köztársasági elnöki hivatal lett.
Ahol viszont a Karmelitába költözés előtt volt a miniszterelnöki iroda, az 1990 előtti az Elnöki Tanács elnökének irodája volt. A második világháború utántól került a kormányfői hivatal az Országházba, azért, mert szétlőtték a háború alatt a Sándor-palotát. Azelőtt a kormánytagoknak és a kormányfőnek is volt egy második irodája a Parlamentben, de nem ott dolgoztak.
Mondhatni: Fekete-Győr ötlete szimbolikus folytonosság volt a kommunizmussal.
De a Tordai Bence-féle és Fekete-Győr-féle balos demagógia csak történelmi díszleteket, Horthy-nosztalgiát és nagyzolást lát a kormányfői hivatal Karmelitába költözése mögött.
és Fekete-Győr-féle balos demagógia csak történelmi díszleteket, Horthy-nosztalgiát és nagyzolást lát a kormányfői hivatal Karmelitába költözése mögött.