Riport egy fasiszta fővárosból

Áporodott még a levegő is a Várban, bár szerencsére sűrűn megszakítja egy-egy modern, 1945 után épült ház a barokk épületek giccses sivárságát. – Ezt is nekünk, németeknek köszönhetik, de hálát aztán hiába várnánk – jegyzi meg keserűen a hangtechnikus kolléga. 

nemigen láthattak még nyugati autót errefelé. Megérkeztünk: Maszájné Várdai Márta, a kerület polgármesterének hivatala előtt állunk meg. A kerületvezető ugyanis olyan autentikus forrás a kormány szándékait illetőleg, hogy magának a kormánynak a képviselőit nem is szükséges megszólaltatni.

Maszájné kérdésünkre elárulja, szerinte miért akarja eredeti állapotában visszaépíteni a neonáci magyar kormány többek között József Főherceg Fagylaltozóját.
 – Egyértelműen az épülő fasizmus tanúi vagyunk! – mondja a polgármester. Rögvest szimpatikus lesz ez az asszony, ahogy irodájába invitál: a falakon függetlenségét jelző Bayer Zsolt-karikatúrák függenek, valamint szakmai hozzáértését dicsérő levelek tucatjai a Várnegyed önkormányzati lakásbérlőitől és parkoló autósaitól, bekeretezve.
– A Fagylaltozó, igen, hát ez is mutatja, mit művel a kormány múltunk élő részeivel – panaszkodik a polgármester, aki kijelenti, tudomása van róla, hogy az összes visszaállított szobor fejét Orbán Viktor arcmására cserélik, mi pedig elhisszük neki, annyira meggyőző.

Amikor a sittet hordták el, nem szóltam, mert nem voltam sitt. Most nincs, aki értem szót emeljen – zárja Maszájné szomorú mondandóját.

Az egyértelmű történelmi párhuzamot a stábunk által megkérdezett történész is alátámasztja. Várungi Krisztián kizárólag a korhűség kedvéért Wehrmacht-egyenruhában jelenik meg, halkan fütyüli a Horst-Wessel Liedet. Szívünk kicsit schneller dobog, de a történész komor tekintettel mér végig minket. Logikusan beszél, alaposan érvel.
– Tehát Orbán Viktor rekonstrukcionista politikája a második világháború előtti időszak építészetét szeretné visszahozni. Ahogy azt a korszakot is – summázza kérdésünkre. Majd visszakérdez. – Mit mond maguknak az, hogy 1944-45?
Tanácstalanul bámulunk rá. 
– 1944-45 egyenlő 1899! – vágja rá indulatosan. Sajnálhatjuk, hogy egy ilyen koponya nem Németországból segít rámutatni az orbáni rendszer történelmi visszásságaira, így a feladat egésze ránkfüggetlenedik.

A városkép kapcsán szakértők más problémákra is rámutatnak.

– mondja tévénknek Julie Koenigsbrau, a STOP! nevű magyarországi szervezet társügyvezetője, aki kiváló ismerője a magyar viszonyoknak, hiszen már három hete Budapesten tartózkodik. Julie hősies kiállása külön portréfilmet érdemelne: konzervatív texasi szülők gyermekeként fiatalon előbb a Frusztrált Neoprotestáns Kertvárosi Amerikai Szülők Filmekben Felbukkanó Mellbimbók Miatt Háborgó Szövetségének helyi vezetőjeként mutatta meg tehetségét. Ám annyiszor szembesült azzal a diszkriminációval, amit a magát nyitottnak hirdető szervezet a magukat félig férfinek, félig mogyorós pelének identifikáló genderű személyekkel szemben tanúsított, hogy csalódottságában kilépett.

A fordulópont az volt, amikor elnyerte egy mindentől is független hálózat Demokráciaexport Ösztöndíját, és ennek keretein belül Magyarországra repült. Itt hasonló vehemenciával vetette be magát a szervezőmunkába, megalapította a Dühösen Néző Rövidhajú Nők A Kvótákért Mindenhova (STOP!) nevű szervezetet, amely népszerűsége kulcsa a nyitottságában rejlik: két diploma, egy macska és egy Aladdin-nadrág felmutatásával

A STOP! és a Cipzár Egyesület nemrég közös, alaposan kidolgozott javaslatcsomagot tett le a kormány asztalára az LMBTQ-közösség jogairól a játszótéri körhintákon; szerették volna, ha komolyan veszik őket. De, mint Julie mondja, a korszakváltónak szánt vitaanyag lapjain azóta Németh Szilárd pacalt kockáz, a címlappal pedig Novák Katalin pucolja az ablakot.
– Ami paradox, hiszen ami egy ilyen hibrid rezsimben igazán hiányzik, az éppen nem más, mint a demokrácia valódi értéke, a transzparencia – teszi hozzá:– Demokratikus, átlátható üvegablakokat akarunk! 

A demokrácia és az átláthatóság valóban hiánycikk az orbáni Magyarországon. S ahogy sokakkal beszélgetünk, lassan egy egész Európát fenyegető problémagóc képe bontakozik ki előttünk. Gáspár Menyhért Boldizsár filozófus segít nekünk eligazodni eme ismeretlenül is ismerős tájon.
– A családtámogatási rendszer megföllebbezhetetlenül a gazdagoknak kedvez. A tőkefasizmus egyértelmű visszafonódása (Hegeli értelemben vett szintézise) zajlik a szemeink előtt, már fölöttébb nem is leplezi magát, igazán felösmerhetnénk – mondja az ismert filozófus, hangja kicsit megremeg.

Amikor arról kérdeznénk, miért hagyta ott Kelet Svájcát Európa Gettójáért, türelmetlenül leint: most nem róla van szó, hanem az emberekről.

– A szimbolikát fontos nézni, a nyelvi kódokat: Fagylaltozó, tehát hideg, hideg, tehát északi, Észak a fehér ember lakhelye: ez a tér a fehéreké, ezt üzeni a rezsim – összegzi a gondolkodó, majd a gyakorlati részletekre is kitér.

– A kifosztott, kiszipolyozott polgárok pénzéből a kormány azoknak a családoknak ad, ahol a nő – igen, ez a nürnbergi faji törvényeket idéző kitétel szerepel az alaptörvényben is! – vállalja, hogy félévente legalább kettő, NB2-es méretű stadiont szül. – Gáspár Menyhért Boldizsár összevonja bozontos szemöldökét. – Fölháborító! A nép zöme éhezik. A rettegés és a szűkölködés (adornói és weberi értelemben vett osztálytudat hiátusa miatt) miatt kényszer-létstratégiákat alakítanak ki, vagy éppen elmenekülnek – teszi hozzá.

A jelenséggel később magunk is szembesülünk, amikor az utcán egy dobozokat pakoló férfit kérdezünk arról, milyen a megélhetés most Magyarországon. Kiderül: aki kivételezett volt eddig, az 2021-ben is az marad.

 – A pártkatonák kapnak tökfőzeléket fasírttal a fasiszta menzán, a többieknek Gyurcsány Ferenc vesz a magánvagyonából tejet meg kenyeret, Jakab Péter néha főz egy paprikás krumplit, vagy krumplistésztát, mikor hogy – mondja a járókelő, aki azért dobozol, mert költözik: nem bírja tovább ebben az országban. Unszolására azért fellépcsőzünk vele egykori lakhelyére, kivezet minket az erkélyére. A fasiszta-kék Dunára és taszító, historizáló házutánzatokra tárul a szörnyű panoráma, a szép berlini galambszürke egységhez szokott szemünk szinte vibrál a torz toronyrengetegtől, ráadásul ijesztően sok közülük valamely bigott egyház templomához tartozik.
 – Sokan tartottunk régebben kecskét az erkélyen, ezzel valahogy ellensúlyoztuk a rasszista tombolást – avat be a férfi, – de aztán Orbán ezt is tönkretette. Most esténként állandóan be kell hordani a lakásba a kecskéket,

Elszomorodva szállunk vissza a stáb autójába, eltelve a látottak súlyával. Igyekszünk aprókat lélegezni Hegyeshalomig, hogy minél kevesebb levegőt szívjunk e mérgezett földön. Közben óhatatlanul is az ósdi falakat bámuljuk, tekintetünk néha megakad egy-egy panelház megnyugtató téglatestjén. Soha többé csattogó bakancsokat! Soha többé fasiszta, birodalmi építészetet!

Cikkünk minden erőltetett és anakronisztikus történelmi párhuzama csupán a véletlen műve, véletlen volt, ott se voltunk.