Mérgező ország?

Tóth Krisztina szerint Magyarország mérgező ország.

Felkapott ez a szó, de éppen ezért kezd veszíteni az erejéből. Liberális meg bulvármédiában, jogvédő szervezetek sulykolása szerint mérgező a „partner”, a szülő, a tanár, a főnök, a férfi – bárki, akivel bármi vitád, konfliktusod van. Mindezt a házastársi elköteleződés, illetve szülői vagy tanári tekintély ellenében mondják.

És most már az ország – a haza – is mérgező!

A költőnő Ausztriában pisili ezt bele a Dunába, tudván, csak erre folyik lefelé az. Labanc lapnál keres védelmet ahhoz a kívánalmához, hogy Jókai (az 1848-as márciusi ifjak egyike, A kőszívű ember fiainak regényírója) ne legyen kötelező olvasmány. Mérgező ország, ami miatt zsidó iskolába kellett átiratnia a kislányát. Én nem iratom át a reformátusból az enyémet, bár biztos jó lehet ott is a színvonal és értékesek a gyerekek, szülők és tanárok.

Mindenesetre az is eszembe jut, hogy pont tegnap az én hétévesem azt kérte, „csináljunk apa-lánya bulit” lefekvés előtt, a laptopon hallgassunk Kaláka-gyerekzenéket.

És mivel mérgeztem a gyerekem? Na mivel? Tóth Krisztina Londoni mackókjával! 

Ma meg ezt a hírt olvasom a Mandiner szemlecikkében, hogy a költőfejedelem-asszony szerint maffiaállamban, mérgező országban élek kis családommal, ahol férfiközpontú a társadalom, rasszista többség vesz körül, ráadásul életminőségünk és erkölcsünk pinceszinten van. 

Komolyan mondom, kezdek kikészülni, illetve kezdem összekészíteni a bőröndöt. Tudjátok, amivel sosem utazom el. Pláne nem Londonba, mert az ma már olyan mérgező ország fővárosa, ami még az Európai Unióból is kilépett.