„Tiszta szívvel és lélekkel kardoskodnék amellett, hogy A Pál utcai fiúk végre ne foglalhassa el az őt egyáltalán nem megillető helyet a kötelező olvasmányok listáján! Több oka is van ennek, amiket a következőkben részleteznék:
Ad 1: a műben megjelenik egy vélhetően szlovák nemzetiségű személy, akit szinte végig és következetesen tótnak hívnak a szereplők, ad absurdum maga az elbeszélő is. Ez a becsmérlő, aljas, rasszista tempó az olvasó figyelmét egyértelműen elvonja arról, hogy a mű keletkezésének idején Nagy Szvatopluk büszke népe, a bátor és nemzetalkotó szlovákok intézményesített, szörnyűséges elnyomatás alatt éltek, és amint ez a regény soraiból is kiderül, maximum egy-egy segédmunka elnyerésében reménykedhettek.
A karakter negatív tulajdonságainak értelmetlen, szinte karikatúraszerűen kihangsúlyozott jellege – például a dohányzás felé táplált addikciója, ami akár abból is eredhet, hogy a nélkülözést és a mindennapos megaláztatásokat szeretné valamivel ellensúlyozni – újfent arra mutat, hogy a kötet szerzője lekicsinylően bánik azzal, aki valójában A Pál utcai fiúk főszereplőjének is beillenék, hiszen ha nincs grund, nincs cselekmény sem!
Ad 2: a regény szinte összes kiskorúja megállás nélkül tömi magába a mérgező, függőséget okozó dohánymaradékot, ami 2021 Magyarországán nem tolerálható üzenet az ifjúság felé. (Ha ezt esetleg utóbb kicserélnék független tényellenőrök valamiféle progresszív szemszögből is elfogadható tevékenységre, így például titkos, kommunista röpiratok terjesztésére, úgy a második pontot elfelejthetnénk.)
Ad 3: a magam részéről minimális, nüansznyi jelét sem láttam annak, hogy a regény sorai között megjelenne az akkoriban szinte elképzelhetetlen kegyetlenséggel – kicsit félve írom le, de talán még a büszke szlovákok szenvedéseit is megelőzve – elnyomott genderideológia küzdelme. Sehol nem látunk saját nemiségét megkérdőjelező szereplőt, sehol egy Európán kívüli karakter, telis-tele minden lap fehér ciszheterókkal.”