„A Mandiner kért interjút Békés Márton történésztől, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójától. Lényegé-ben ő is a közelgő választás tétjéről, a jobboldal ideológiai küzdelméről mondta el a véleményét. Roppant érdekes a két interjút egyszerre értékelni. Egy idős és egy ifjú ember világlátását összemérve első gondolatom az volt, hogy két – egymástól évtizedek távolságában lévő – ember bölcsessége találkozott.
Egy öreg és egy fiatal nézete, véleménye, amely a végeredményét illetően nem ütközött egymással. Az egyikben a tények elemzéséből fakadó tapasztalat, a másikban meg a jövőbe vetett remény volt több. S bizony e két tényező semmilyen küzdelemben nem hanyagolható el. Békés Márton mondandójában sok volt az »apróság«. Olyan apróságok, amelyeket a politika szinte mindig figyelmen kívül hagyott, pedig a részletek meglehetősen gyakran abban rejlenek.
Valami furcsa érzés kerített ekkor a hatalmába. Arra gondoltam, hogy egyetlen ilyen reménykeltő – ámde végtére is szigorú – mondat valamiféle iránymutatást is jelez. Ismételjük meg: »Ebben a kivételes helyzetben a pesszimizmus szerintem árulással ér fel.«
És ezt egy fiatal ember mondja. Akit nem »csapott meg« a genderelmélet szele, aki nem gondolja, hogy egy nemzet kultúrája a rohamosan rothadó, agyoncsodált nyugati kultúra másolásában, sőt, majmolásában rejlene. Van tehát – hála az égnek – olyan fiatal, aki egyrészt a »helyén van«, másrészt meg pontosan érti, mi folyik ez idő tájt a világban. Ami pedig az öregeket illeti, őket oly sokszor – még ha nemzetközi hírük volt is, valamint hatalmas tapasztalatuk – nem kérdezték meg arról, hogyan tudnának hozzájárulni egy kulturális jövőkép megalkotásához. Pedig tudnának. Vállvetve a fiatalokkal. Az volna az igazi életkorok, világlátások találkozója”.