„Szóval az van, hogy ha egy nőszemélyen manapság feltűnik bármilyen külsérelmi nyom, akkor azt fix hogy az ura csinálta. Ha nem szoknya van rajta, hanem nadrág, akkor valószínűleg combon rúgta a férje, annak a nyomait takargatja. Ide jutottunk. Ezek után én abszolút megértem az elmefeminizmus minden törekvését, midőn nap mint nap kikel a családon belüli erőszak ellen. Minden nőt állandóan vernek odahaza. Kész. Ez van. Akit meg nem, annak tuti hogy harminc éve rácsapott a fenekére a büfénél a főnöke, és az is ma kezdett el fájni. A nők élete tehát nyomor, rüh és fájdalom. A sok traumától már alig-alig marad erejük arra, hogy alkalmasint jól elnáspángolják a büdös kölköt, ha rosszalkodott az oviban.
Mindenképp szükséges lenne valami további féltucat civil szervezet, aki ezért kiáll. Illetve ezek ellen. Vagy beleáll. Mindegy. A lényeg: az állás. Vagyis gyakrabban kéne az ügyben állást foglalni – hogy ott egye meg a rossebb az Orbánt! Jó, jó…, van az úgy, hogy földbe áll egy repülő, de ettől még a légiközlekedés magyarul nem azt jelenti, hogy tömeggyilkosság; ha meg valami sárga, az nem feltétlenül villamos. És természetesen az sem igaz, hogy minden liberálaktivista fogyatékos.”