Mese a rasszizmusról

„Meseország mindenkié, így hát mostanság a nagyobb diákokra vagy akár egyszerűbb lelkű felnőttekre került a sor; meserajzfilmmel plántálgatják a fogékony és hiszékeny magyar polgárok fejébe az amerikai haladár strukturális rasszizmus élenjáró ideológiáját, az itthoni közönségnek cigány fazonúra igazítva. Sokat azért nem bíbelődtek vele, a Systemic Racism Explained című amerikai propagandafilmecskét magyarították, minimális mértékben változtatva rajta, hogy azért mégis valamelyes köze legyen a magyar rögvalósághoz. Így lett a néger Jamalból cigány Jani, a »white anglo-saxon« Kevinből Tomi, de a mese szinte ugyanaz.

»Miért nehezebb a roma gyerekek élete?« – teszi fel a kérdést a Rosa Parks Alapítvány minimozijának címe, és az amerikai mintát szó szerint visszahangozva – minő meglepetés! – úgy találja, hogy „a választ a romákkal szembeni, az élet minden területén meglévő előítéletekben kell keresnünk”. Abban és a didaktikusan kifejtett fő üzenet szerint csakis abban. Minden másfajta megközelítés – a szülői felelősség, az egyéni erőfeszítés szükségessége, a normakövetés problémái, a (szub)kulturális sajátosságok és az azokból esetleg származó életstratégiák szerepének említése – per definitionem az előítéletesség megnyilvánulása és bizonyítéka. Többségi praktika, áldozathibáztatás, amivel el akarják hárítani a rendszerszintű rasszizmus felelősségét. A feketék (pardon, a romák) minden hátrányáért a többségi rendszer a hibás, ami kizárja az egyéni felelősség gondolatát is. A társadalomban egy csomó előítélet él a romákkal szemben, ha nem így volna, nyilván minden Jani középosztályi életet élhetne.

 Az ajánló szerint a magyar film az amerikai animációhoz hasonlóan történelmi kontextusba helyezve teszi érthetővé a romák társadalmi kirekesztésének mozgatórugóit. Ezen a ponton azonban kicsit elbizonytalanodik a narratíva. Azt mégsem állíthatják, hogy a cigányokat rabszolgaként hurcolták volna hazánkba, mivelhogy közismerten jöttek maguktól. Azt meg nyilván nem akarják szóba hozni, hogy a cigány közösségek zártsága és a paraszti életformát lenéző sajátos szabadságfelfogása évszázadokig gátolta a vidéki agrártársadalomba való beilleszkedést, miközben Európa minden sarkából a legkülönbözőbb nációk százezerszámra jöttek benépesíteni a török háborúk nyomán elnéptelenedett Kárpát-medencét. E történelmi tények kevéssé támasztják alá a problémák okát kizárólag az ellenséges külvilágban megtaláló áldozati mentalitást. 

A Rosa Parks Alapítvány névválasztása itt, Magyarországon, cigányügyben tevékenykedő szervezet esetében önmagában is szemléletes, az amerikai mintakövetés szándékát egyértelműsítő állásfoglalás. A cigányok felemelkedéséért munkálkodó szervezet nevezhetné magát mondjuk akár a két, a mélyből magát világhírig felküzdő kitűnő cigány művészről, Rácz Aladárról vagy Cziffra Györgyről is, de nem, a minta Rosa Parks amerikai (afroamerikai) asszony, a faji elkülönítés elleni polgárjogi mozgalom emblematikus személyisége. Merthogy az amerikai Délen valóban volt – nem ma van, hanem volt – faji elkülönítés. Ahol az első fekete egyetemi hallgatót katonai erővel kellett bejuttatni a fehérek egyetemére. Nálunk ilyesmiről természetesen szó sincs, de ha nincs, akkor konstruálni kell.

Szegregációt kell találni ott is, ahol nincs, ott is, ahol a szülők akarata a többségi segítőkészséggel találkozva példaszerű eredményeket ér el nemcsak a gyermekek, de az egész helyi cigány közösség felzárkóztatása terén. A kizárólagos ideológia számára tűrhetetlen botrány, hogy mások másképp is tudnak eredményesek, mi több, eredményesebbek lenni. És ehhez az irracionális és kártékony – mert nehezen elért konkrét eredményeket megsemmisíteni igyekvő – hozzáálláshoz is megvan a tengerentúli ideológiai támasz.