„Magyarország a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország, de van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni. Hagyják békén a gyerekeinket! – mondta a miniszterelnök. Nem hagyják.
Ők a cuki nevű »szivárványcsaládok«. Amellett, hogy pofátlanul aggatják magukra – eredeti jelentésüktől megfosztva – a »meleg« és a »szivárvány« szavakat, ma már akár simán kijátszhatják az alkotmányt is.
Az egyik libernyálas lap szívhez szóló írásban be is mutatott egy homoszexuális párost, akik ferde hajlamaik mellett végtelen önzésükről is tanúbizonyságot tettek azzal, hogy az egyikük által örökbefogadott gyereket immár közösen terelgetik.
A magukat egyedülállónak hazudozó örökbefogadók a procedúra közben valószínűleg nem nyilatkoztak az általuk favorizált kétférfis családmodellről.
Egy »kétapukás« kisfiú pedig vajon milyen jövő elé néz? Mivé nevelik? A közmondásos gyermeki kegyetlenség mit tesz majd vele a játszótéren, az iskolában? Milyen szexuális irányultságot vesz felnőtt korára? Lesz-e saját gyereke? – avagy majd ő is beszivárványosodik és örökbefogad? És ha már…, vajon miért nem kislányt fogadott örökbe a két említett homoszexuális?
Az egészben az a legvidámabb, hogy az ilyesféle hajlamaikkal feltűnősködő egyének immár úgy tesznek, mintha tízezrével boldogtalanítaná el őket a sok jogszabály, az alkotmány, illetve a tőlük viszolygó baromi nagy többség. Rögvest civil szervezetbe tömörülnek, illetve megtalálják azt a néhány felforgató egyletet, akiknek amúgy semmi sem drága.
A róluk szóló polgárpukkasztó irományok azt sejtetik, mintha a fél ország ganyé elnyomásban élne – szexuálbiológiailag.
Hát, nem tudom… Ismerek homoszexuálist. Évtizedek óta voltunk haverok, amikor valami úton-módon kiderült róla, hogy mi a pálya. Nem foglalkozott vele a haveri kör. Mi nem kérdeztük, ő meg nem mondta. Boldog ember volt, jó fej – és ma is az. Az Andrássy út közelében sem járt, sőt. Nemes egyszerűséggel csak a hülyék masírozásának titulálta a vonulós napot. Hja, kérem, ő normális. Az ilyennel is baj van?