A hattyú halála, avagy a naiv Szelényi és a dörzsölt Berend T.

„Mi szegény, alulfejlett magyarok még azt sem vesszük észre, hogy 2010 óta diktatúrában élünk. Mert bár megéltük a náci és a kommunista diktatúrát, szemmel láthatóan mégsem vagyunk képesek különbséget tenni rabság és szabadság, vagyis diktatúra és demokrácia között. Ahogy a mai sajtószabadságot sem tudjuk megkülönböztetni a kommunista időszak egyenáramosított médiájától. Szerencse, hogy vannak olyanok, akiknek ugyan nincs személyes tapasztalatuk a kommunista diktatúra természetéről – ilyenek a fejlett Nyugat progresszív polgárai –, mégis készségesen vállalkoznak arra, hogy rámutassanak: amit mi demokráciának hiszünk, az nem más, mint diktatúra. Amit mi sajtószabadságként értékelünk, az pedig nem más, mint a sajtószabadság teljes hiánya. Persze közöttünk is akadnak olyanok, akik mára annyira azonosultak a nyugati haladók véleményével, hogy maguk is elhiszik, hogy amiben 1990 előtt éltünk, az egy felvilágosult reformrendszer volt, 2010 óta azonban diktatúrában, sőt maffiaállamban szenvedünk.

Ez utóbbiak közé tartozik öreg barátom, Szelényi Iván is, akit a hetvenes évek elején még egy másik világban, másik szerepben ismertem meg. Röviddel azelőtt, hogy a felvilágosodott reformrendszer kiebrudalta a hazájából. Azon a búcsúztatón még nem sejtettem, hogy 2020-ban úgy fog írni magáról, mint „privilegizált fehér bevándorlóról". Szelényi, mielőtt végül hazaköltözött, évtizedeket töltött nyugati egyetemeken, ahol annyira résmentesen illeszkedett be az ottani progresszívek közé, hogy magáról is már az ő kategóriájuk szerint gondolkodik. Valószínűleg már akkor is a haladók közé tartozott, amikor kitiltották Magyarországról, amit én, gyanútlan fiatalként nem fogtam fel. Ahogy azt sem, hogy ő vegzálása, meghurcolása és kitagadása ellenére is része maradt a szocialista rendszernek. Nemcsak a rendszert, hanem magát már akkor is „reformerként” azonosította be már akkor is. Ezért, és nemcsak öregkori nosztalgiája miatt ír olyan elfogadó, megengedő jóindulattal a kommunista diktatúráról. A mostani, 2010 utáni Orbán-rendszerben azonban már nem leli a helyét. Az már nem az övék. Ebből a mából már kihulltak, ahogy azt Ady oly találóan megfogalmazta.

A Mozgó Világ nevű továbbszolgálói értesítőben Berend T. Iván memoárjának ismertetése ürügyén írt esszéjében próbálja tisztázni viszonyát a kommunista múlthoz. Nézzük hogyan.”